8.fejezet
Tudom, mire gondolsz!
A vasárnapom teljes regenerálódásból állt. Nem csináltam egész nap semmit a létfenntartáson kívül: evés, ivás, alvás, pihenés. Természetesen felöltöztem, rendet raktam a szobában, legalábbis annyira, hogy ne egy oroszlán ketrecre hasonlítson, és felkészültem a sulira: beraktam könyveket az asztal fiókjaiba.
Miután ezzel végeztem, kényelmesen elterültem az ágyon és TV-t néztem. De nem sokáig, mert semmi érdemleges műsör nem volt. Ki volt az a normálatlan, aki nézhetetlen műsorokat tesz be a nyári szünet utolsó napjára?
Eszerint nem maradt más választásom, mint felhívni Katie-t, vagy Claire-t. Persze a szüleim ki nem hagyták volna, hogy emlékeztessenek arra, hogy a szobám már emberemlékezet óta nem volt kitakarítva, úgyhogy a délelőtt folyamán még porszívóznom is kellett.
A porcicákkal folytatott ádáz küzdelem után került sor a telefonra, amit nem is én kezdeményeztem, pedig az illem elfogadott alapszabályai szerint nekem kellett volna, de Istenem, ez van:
- Halló?
-Szia! Na, van kedved eljönni velem délután moziba?
Meg sem lepődtem. Claire... Ki más?
- Öhm, persze. Mikor?
- Hát arra gondoltam, hogy mondjuk délután öt körül?
- Oké, ezt megbeszéltük, és...
Ekkor történt egy eszméletlen dolog. Azt hittem, az is elég fura, ha valaki azoknak az embereknek a hangját hallja a fejében, aki vele nagyjából egy légtérben tartózkodik, de nem:
" Remélem Katie-nek is jó az öt óra, olyan régen voltunk már együtt hármasban úgy, hogy nem voltak köztünk fiúk, vagy mások..."
Ez eszméletlenül bizarr!
- És mi?
- Tessék?
Hogy érti, hogy és mi?
-Valamit akartál kérdezni, ott hagytad abba, hogy és...?
Jaa. A félbe hagyott mondat.
- Öhm, igen. Hogy jönne valaki más is?
Hülye kérdés, de a látszatot fönn kell tartani. Bár nem tudom, mennyi ideig képes hazudni valaki a legjobb barátnőinek, de majd kiderül...
- Hát, elhívtam Katie-t is, remélem ő is eljön, olyan régen voltunk így együtt utoljára.
Érdekes, most igazat mond. Mondjuk, nem lenne értelme hazudni ebben a témában, bár azt sem látom be, hogy a Colin-témában mi értelme volt?
- Oké, akkor a Palace-ban háromnegyed ötkor?
- Pazar. Majd találkozunk! Szia!
- Szia!
Nos, legalább már estére van programom. Tényleg rám férne egy kis kikapcsolódás, főleg a tegnap este után. Bár fogalmam sincs, hogy a lányoknak mit fogok beadni, miért van tele a karom és a lábam zúzódásokkal... Mivel azt a mesét nem használhatom, amit Apunak beadtam, ki kell találnom valamit, de ez most mellékes, majd improvizálok.
A zúzódásokról jut eszembe, hogy szinte mindenem sajog. Miután odasétáltam a tükörhöz, többszöri átszámolás után megállapítottam, hogy 12 zúzódás található csak a két karomon. A lábamat látva pedig elakadt a szavam, egymásba érnek rajta a lila foltok.
Mindez máris kijelölte az este viselendő ruháimat. Mivel az ujjatlan és a szoknya kizárva, marad a farmer és egy hosszú ujjú felső.
Miközben a sebeimet szemléltem, eszembe jutott, hogy ma még nem is találkoztam Anyával, kíváncsi lennék, hogy ő mit gondol a tegnap esti teljesítményemről. De ha szerinte rossz voltam, se zavar túlzottan, bár nem tudom, hogy mit várt tőlem... Most komolyan, kések, szögesdrót, kötelek és a következmény: teljes kimerültség és sebek a bőröm minden területén.
" A fájdalmat meg kell szoknod, ez az ára. Következő héten majd jobb leszel, én hiszek benned."
Hmm. Ez most komolyan jól esett. Legalább hisz és bízik bennem, de így szinte még nagyobb az elvárás.
"Gyere segíteni. Terítés! Utána ebéd, majd van egy meglepetésem!"
Ajjaj. Meglepetés?!
Ez most jó, vagy rossz? Mégis mire számítsak? Körfűrészre, vagy csoki tortára?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése