24.fejezet
Kompromisszumok - Mark szemszöge -
Bármire megesküdtem volna, hogy nem akartam ekkora galibát okozni. Fogalmam sem volt róla, hogy Katie ennyire ki fog akadni azon, hogy a barátnőjével elmentem sétálni. Kíváncsi lennék, mit szólna hozzá, ha kiderülne, hogy együtt fogunk dolgozni. Nem tudom, miért csinálta. Még mindig féltékeny? Vagy csak Jasmine-t akarja óvni tőlem? Nem hiszem, hogy Jasmine-nek szüksége lenne védelemre. Majdnem ugyanolyan makacs és céltudatos, mint Katie. Néha már-már élvezet nézni a harcukat. De nem tudtam kideríteni, hogy Katie miért haragszik. Amióta kirobbant a vita, Jas rám se nézett, így tőle se tudtam megkérdezni.
Amikor csütörtökön besétáltam az osztályba épp az idilli kibékülésnek voltam szemtanúja, amit örömmel nyugtáztam.
- Kibékültetek?- kérdeztem őket, bár ez nyilvánvaló volt.
- Igen, de ez nem neked köszönhető. - Katie még mindig elég ellenséges volt, bár nem tudom, mi mást várhattam volna.
- Bocs, hogy miattam veszekedtetek, de nem gondoltam volna, hogy képes vagy fölkapni a vizet azon, hogy valaki képes velem úgy beszélni, mint egy emberrel. - bár nem vagyok az.
- Oh, arra én is képes lennék, csak nem akarok. - a szeme szikrákat szórt.
- Oké srácok, én éhes vagyok. Katie eljössz velem a büfébe? Claire?- dobott nekem mentőövet Jasmine.
- Persze. - szólt Claire, szabályosan megkönnyebbült, hogy nem kell több üvöltözést hallgatnia.
- Felőlem. - vonta meg a vállát Katie.
Miután kimentek az osztályból, lassan szállingózni kezdtek az emberek, többek között Stacy, aki, amint meglátta, hogy a padsorunk üres, lecsapott rám, mint keselyű a dögre.
- Szia, Mark!- szólt behízelgő hangon. Ez jót már nem jelenthet.
- Szia Stacy. Mi van?- még csak meg sem próbáltam kedves lenni vele.
- Hát tudod, csak arra gondoltam,- kezdett bele két szempilla rebegtetés között,- hogy esetleg indulhatnál velem a New Yorki Ifjú Tehetségek Versenyén...
- Oh, tényleg?- tettettem meglepődést.
- Igen, tényleg. - mondta fellelkesülve. Azt hitte, felkeltette az érdeklődésem. Hiú remény.
- Hát, tudod az a helyzet, hogy én mással neveztem be. - mondtam neki egy álmosoly kíséretében.
- Hogy mondtad?- kérdezte megnyúlt arccal.
- Mással neveztem be a versenyre. - úgy beszéltem hozzá, mint egy kisgyerekhez, hátha így felfogja.
- Azt akarod mondani, hogy nem velem indulsz, hanem valaki mással?- kérdezte teljesen kikelve önmagából. Nem akartam tovább feszíteni a húrt, mert a végén még felrobbant volna.
- Azt. De kösz az ajánlatot, majd talán máskor. - vagy inkább soha.
Miután feldúltan a helyére sietett, a lányok is megjöttek, Mrs. Cole-lal a nyomukban. Kezdetét vehette a kínzás. Először matekon, majd infón, aztán tesin. Bioszon nem bírtam tovább és mivel napok óta nem beszéltünk, levelet írtam.
Bocs, nem hittem, hogy ekkora balhé lesz belőle.
Jas szinte azonnal válaszolt.
Nem te tehetsz róla, Katie már csak ilyen.
Igen, de most akkor is én vagyok a saras... Viszont lenne egy kérdésem.
És pedig?
Mikor tudnánk festeni? És hol?
A kérdésemre elhúzta a száját. Kíváncsi voltam, mit válaszol.
Pff. Azt hiszem, ez most egy kicsit necces. Alig két órája békültem ki Katie-vel, és most újra kockáztassam ezt?
Vajon mindent ennyire a barátainak rendel alá?
Jas! A festményt három héten belül le kell adnunk.
Tudom, de miért ilyen sürgős?
Mert veled ellentétben én utálok késni.
Az egyik szemöldöke megrándult, amíg az incselkedésem olvasta.
Oké, majd kitalálok valamit. De nálunk tuti nem festhetünk. Mi van a ti házatokkal? Egy ekkora művésznek nincs saját műterme?
Tudod, hogy apám nem tud róla...
Ja, tényleg. És nincs valami titkos földalatti alagutad, amiről apád nem tud?
Bár lenne...
Nincs. De jövő héten Oroszországban lesz. Akkor festhetnénk nálunk...
Oké, az jó lenne.
Örülök, hogy ilyen könnyen beleegyezett.
Igen, de addig meg kell venni a festékeket, ki kell választani a perspektívát, vázlatot kell csinálnunk...
Rendben Pablo, a részleteket majd megbeszéljük később, jó?
Jó.
Miután ezt megbeszéltük, nem nagyon figyeltem oda aznap. Mire feleszméltem, otthon ültem az asztalomnál és csak bámultam magam elé, amikor csörgött a telefonom. Jas.
- Szia Jas!- szóltam bele a telefonba.
- Helló. Csak azért hívlak, hogy meggondoltam magam.
Jesszus. Mond, hogy nem a versennyel kapcsolatban. Mondjuk mivel lett volna kapcsolatban, másról nem is nagyon szoktunk beszélni...
- A versennyel kapcsolatban...
Jesszus. Meggondolta magát a versennyel kapcsolatban? Stacyvel kell indulnom? Az borzalmas lenne. Vagy csak a jövő hetet illetően?
- És?
- Azt hiszem, mégis jobb lenne, ha találkoznánk holnap, és megcsinálnánk a vázlatot, csak hogy haladjunk is.
Huh. Tehát csak a vázlatokról van szó.
- Rendben. Hol találkozzunk?
- A szokott helyen?
Érdekes, hogy ezt választotta. Lassan a törzshelyem lesz.
- Az Overtonban, az ablak melletti asztalnál?
- Aha.
- Oké, akkor holnap, suli után egy órával.
- Rendben. Szia. - és letette.
Nem értettem, a suliban még azt mondta, hogy nem akarja kockára tenni a barátságát Katie-vel a verseny miatt, és hogy jegeljük a témát... Sosem értettem, hogy mi olyan nehéz a nőknek a döntéshozatalban.
Örültem neki, hogy Jasmine viszonylag közel engedett magához. Adrian-en kívül csak vele találkoztam sulin kívül. Igazából élveztem, amikor velem volt, mert úgy beszélt velem, mint egy emberrel, nem pedig úgy, mint a többi lány, akik csak a pénzemet nézi, és bármit megadnának érte, ha szaladnék, a Tiffany- hoz, és vennék neki egy gyűrűt...
- Mark gyere le!- szólt fel apám a videotelefonon.
Tehát hazajött. Az átlagembernél kicsit gyorsabban lerobogtam a konyhába, ahol apám arcát kezébe temetve ült a pultnál. Elég esetlennek nézett ki ebben a pózban és Armani öltönyben.
- Szia, Apa!
- Csak ne sziázz! Egy barátom mesélte, hogy mire készülsz. - felemelte a fejét, és rosszallóan rám nézett.
Ajjaj.
- Mármint melyiket?
- Be akarsz nevezni a New Yorki Ifjú Tehetségek Versenyére?- kérdezte hitetlenkedve, amíg leültem a pult másik oldalára.
- Melyik barátod volt? A magánnyomozó, akit rám állítottál?
- Tudod, hogy ő már kiszállt. Egy galériavezető barátom mesélte, de ez mindegy is. Miért csinálod? Mi vonz benne?
- Nem is tudom, tuti, hogy nem a sok aranyérem, meg az első díjak, valószínűleg csak a tudat, hogy ez téged bosszant.
- Tudod, hogy ez nem vicces, és most nem erre kéne fecsérelned az idődet!
- Jaj, bocs. Elfelejtettem, hogy a szabadidőmet az állítólagos ellenfelemnek kéne szentelnem.
- Nem állítólagos, és tudom, hogy nem sokára kiderül. Amelia kezd gyanakodni. Meg kell találnunk a lányát, mielőtt még ők találnak meg minket.
- Ugye tudod, hogy egy kicsit nevetséges, hogy két csajtól parázol.
- Nem akármilyen csajok. Olvasnak a gondolatainkban, látják a jövőt, el akarnak pusztítani minket! Fogd már föl!- kiabált.
- Már felfogtam. Asszem a tömérdek edzés tudatosította bennem, hogy nem csak viccelsz.
- Akkor meg nem értem, hogy miért feccölöd az idődet holmi versenyekbe, amikor az életed forog kockán.
- Megígérem Apu, ha valaki egy kanna benzinnel és öngyújtóval közeledik felém, letépem a fejét. Jó?
- Rendben. És a barátom mesélt még valamit. - láttam, hogy megenyhült.
- Na, mit mesélt a te nagy barátod?
- Hogy egy lánnyal indulsz. Igaz ez?
- Igen.
- És?
- Mi és?
Úgy nézett rám, hogy majdnem elpirultam.
- Ehhez semmi közöd. Csak egy tehetséges lány az osztályból. Ennyi. És szakadj le a témáról.
- Oké. És mivel neveztek?
- Nem is tudom... Egy festménnyel?
- Nem vagy vicces fiam!
- A Szabadság-szoborral.
- Nem unalmas az egy kicsit?
- Nem, ha úgy tálalod, ahogy mi akarjuk.
- És hogy akarjátok?
- Na, ez a másik, amihez végképp semmi közöd. Bocs Apa, megyek zuhanyozni és aludni. Jó éjt!- felálltam a pulttól és faképnél hagytam.
- Mark!- kiáltott utánam, de eszem ágában sem volt vissza fordulni.
Felrohantam a szobámba, lezuhanyoztam, és tényleg lefeküdtem aludni, kíváncsian várva a másnapot.
