5.Találkozások

5.fejezet

Találkozások

Mikor délelőtt fölkeltem, először nem tudtam beazonosítani, hogy milyen nap van aznap. Oda botorkáltam az ajtóhoz, felkapcsoltam a villanyt, és célba vettem az asztalon lévő mobilomat.

Kiderült, hogy szombat, ez egyet jelentett azzal, hogy már csak másfél napom van az új tanévig. Sokkoló.

Miután rájöttem, hogy már csak két napom van kiélvezni a nyarat, elindultam a saját bejáratú fürdőszobámba. Miután oda is világosságot csaltam az évszázad találmányával, a villannyal, elvakított a vörös és a fehér kontrasztja.

Előkotortam az egyik fiók mélyéből a neszesszerem, majd belepillantottam a tükörbe. Úgy néztem ki, mint aki egy ventilátort ölelgetve töltötte az éjszakát. Fekete hajam, hol az égnek meredezett, hol pedig csomókban omlott a vállamra.

Így meg is lett az első programom: zuhanyzás, haj mosással egybe kötve. A további programjaim közül csak egy volt teljesen világos, de az, mint a nap.

Háromnegyed óra múlva már menet készen álltam egy háború sújtotta övezet közepén, amit a szobámnak neveztem régen. Tehát nagyjából tíz órára sikerült elkészülnöm, a szobám rendben volt, fel voltam öltözve, tiszta voltam, de éhes.

A reggelivel együtt, fél tizenegykor elindultam otthonról elegendő pénzzel ahhoz, hogy megvegyem a könyveim, és hogy pluszban megajándékozzam magam egy fülbevalóval a szüleim pénzéből. Tudtam, hogy késésben vagyok, de ez nem izgatott, csukott szemmel is eltaláltam volna a Rizolli könyvesboltba.

A könyvesboltnál találkoztam Claire-el, aki mint mindig, most is szemrehányást tett nekem a pontatlanságom miatt:

- Nem úgy volt, hogy 10-kor találkozunk a bolt előtt?

-Jól van, jól van. Többé ígérem nem késem el főnök asszony!

Gúnyolódtam vele, ez szinte mindig bejött.

- Oké, oké. Csak mondtam, és most, mivel méltóztattál megjelenni, be is mehetnénk, hogy megvegyük a könyveket.

Azt tudni kell Claire-ről, hogy oda van a könyvekért. De komolyan, nem egyszer rajta kaptam, hogy szaglássza őket. Egyáltalán milyen épeszű ember szagolgat könyveket?!

Mikor rákérdeztem, csak ennyi volt a válasz:

- Egyszer te is kipróbálhatnád. Semminek nincs ehhez fogható illata.

Na igen, pont úgy beszél néha a könyveiről, mint egy drogos.

Miután a könyveink is megvoltak, felhívtam Claire-t hozzánk, hogy ebédeljen nálunk. Bár pontosan tudtam, hogy legszívesebben menne haza, a drága könyveit szagolgatni, de ezt azért mégse hagyhattam.

A metrón ismét hallottam valamit:

" Istenem! De jó lesz megint Colinnal lenni. Bár holnap úgyis találkozunk, de attól még hiányzik. Ha hazaérek, tuti, hogy belenézek a könyvekbe."

Ezer közül is betudtam volna azonosítani ezeket a gondolatokat: Colin és könyvek, nagyjából ebből állt Claire élete, ha nem számítjuk a családját, a barátait és a TV-jét.

Az ebéd túrós tészta volt, az egyik kedvencem. Ebéd után bevetettük magunkat a szobámba. Claire, ahogy az elvárható volt tőle, megdicsérte a mályvaszínű szőnyegem, és behuppant a padlizsán lila bab zsák fotelembe.

A fotel ugyanolyan színű volt, mint az élére hajtogatott ágyneműm. Az ágyam és a szobám állapota arról árulkodott, hogy anyám itt járt.

- Mit csinálsz ma délután?- kérdezte, miközben a képeimet nézegette.

Nem értettem mire akar ezzel kilyukadni? Mégis mit csinálnék? Kín keserves edzésem lesz New York egyik raktár épületében. Bár ő erről semmit nem tudott, mégis fura kérdésnek éreztem.

" Igaz, hogy én otthon fogok ülni, és vagy TV-t nézek, vagy olvasok, de kíváncsi vagyok, hogy ő vajon hogy tölti az egyik utolsó nyári napot. Én biztosan édes semmit tevéssel."

Mikor mindezt meghallottam, megnyugodtam. Talán mégsem akar közös programot szervezni, ami alól kínosan kell kihúznom magam...

De mekkorát tévedtem.

- Nincs kedved eljönni megnézni velem a Humpday-t, a Palace-ba, a 7. utcában?

- Hát tudod...Estefelé mennem kell arra az izére....öhm, sajnos...

Most meg mi a francot mondjak neki?!