5.Meglepetés -1.rész

Sziasztok! Idén ez az utolsó fejezet, és ez úton szeretnék mindenkinek nagyon boldog új évet kívánni! (És egy nagyon jó szilveszteri bulit;))

5.fejezet

Besötétedett, mire lányokhoz méltóan kitárgyaltunk mindenkit, és Raven betekintést engedett az emlékeibe, hogy tudjam, hogy kiről is van szó. Bár eltekintettem volna a házibuliktól, ahol személy szerint tudtam, hogy ki mennyire volt illuminált állapotban, és mit evett az ominózus buli előtt. Mikor kinéztem az ablakon, pont azzal a faággal találtam szembe magam, ahol Aaren csücsült még kora reggel, így az égető problémáim újra rám találtak.
- És akkor Adam és Lucy…
- Rav! – kalimpált a szeme előtt.
- Igen?
- Elhiszem, hogy csodás emlékeket őröl a gimis éveidből, de nincs nekünk egy sürgősebb dolgunk? – néztem jelentőségteljesen.
- Mi? Oh! Igen. Meghan nem sokára haza ér, Matt pedig fürdik. Nyugi. – mosolyodott el. A tekintetében volt valami biztonságot adó, és ez megnyugtatott.
A beszélgetés fonala megszakadt, így jobbnak láttuk lemenni a nappaliba, ahol Andrew olvasott egy igen vaskos könyvet éppen.
- Mi az, bemagolod a szótárat? – vigyorogtam rá, amikor megláttam a kezében a latin szótárt.
- Nem, csak tudod ahhoz, hogy valaki benn maradjon a nyamvadt orvosi egyetemen, nemcsak hogy állati belső szervekben kell turkálnia, de tudnod kell, hogy mit jelent a… - belelesett a könyvbe - Bos primigenius indicus. – mondta büszkén.
- Hogy, hogy kell mondani a zebut? Hátha valaha is szükséged lesz zebu vérre? – vontam fel a szemöldököm, miután villámgyorsan kivettem a könyvet a kezéből.
Andrew csak hápogott egy sort, majd sértődötten visszavonult a szobájába.
- Ne duzzogj morci! Egész jó a kiejtésed – nevettem el magam, de a vidámságot a korgó gyomrom szakította félbe.
- Jas, ettél ma egyáltalán valamit? – kérdezte az épp betoppanó Meghan.
- Nem Anyu, épp most terveztem. – mondtam gúnyos hanghordozással.
- Pizza? – kérdezte, miközben ledobta magát a kanapéra.
- Oké! – vágta rá Raven és már tárcsázott is. Miközben várt, hogy felvegyék a rendelést, eltartotta a mobilt a fülétől, és érdeklődve körbepillantott. – Ki, milyen pizzát kér?
- Duplasajtos, sonkás, pepperonis! – vágtam rá azonnal.
- Vegetáriánus. – mondta Meghan, mire én csak kérdőn rápillantottam, ő pedig legyintett.

„Majd később elmagyarázom.”

- Bolognai – hallottam meg Andrew hangját, aki még mindig a szobájában bújta a… nos, már nem a szótárt.
- És Mattnek? – kérdeztem.
- Négy évszak! – szólt egyszerre a két nővér.
- Jó napot! Szeretnék egy bolognai, egy négy évszak… - sorolta Raven, miközben átment a konyhába.
- Pizzát rendelünk? Kérdezte az immár friss és üde Matt a lépcső aljáról.
- Aha – mosolyogtam. Már a nyál is összefutott a számban, ahogy magam elé képzeltem az ínycsiklandozó, sajtos pizzát. A pizzáról jut eszembe! – Meghan, mióta vagy vegetáriánus?
- Nem vagyok. – mosolygott.
- Akkor miért…?
- Csak ultrahyperszuper- egészségesen étkezik. – mondta Matt, aki a fotelem karfáján foglalt helyet.
- Na, a pizzák itt lesznek… Meghan? Jas?
- Fél órán belül – mondtuk egyszerre.
- Pazar. Na, Jasnek lenne egy-két kérdése, amíg éhezünk… - vezette fel Raven a témát.
- Igen, nos, Andrew, lecsámpáznál, kérlek? A Playboyod megvár. – motyogtam magam elé, de ez is elég volt, hogy egy időben halljam unokabátyám méltatlankodó gondolatait és a többiek hangos nevetését.

„Ezt még visszakapod Jas Williams!” – fenyegetett, és sajnos komolyan szándék volt mögötte. Jobb, ha meghúzom magam.

Miután Andrew is megérkezett a következő másodpercben, már épp összeszedtem a gondolataimat és mély levegőt vettem, amikor Raven felpattant a kanapéról.
- Menjünk inkább az étkezőbe! – az ötletre mindenki feltápászkodott, én pedig dühösen fújtattam. Már majdnem belekezdtem…
Nem meglepő módon Andrew ült az asztalfőt jelentő fehér párnázott székre. A bal és a jobb oldalára Raven és Meghan, én pedig Mattel szemben, Raven mellett foglaltam helyet.
- Nos, a reggeli információitokkal lenne kapcsolatban. Az ereklyékkel.
Az utolsó szóra Meghan elméje olyan gyorsan zárult be, hogy rákaptam a szemem, de ő csak szigorúan meredt maga elé, amit nem tudtam mire vélni, de úgy döntöttem, majd később foglalkozom vele.
- Mit szeretnél tudni?
- Nem sokat tudok az ereklyékről. Még egy számomra borzalmas éjszakán hallottam róluk, akkor is csak homályosan, és a túlélés fontosabb volt, mint az ősi kacatok. – Andrew felszisszent, és szánakozva nézett rám.

„Láttad, igaz?”
„Igen.”

- Sajnálom. – sütötte le a szemét.
- Semmi gond – mosolyodtam el.
- Miről van szó? – kérdezte gyanakodva a kis energiatündér mellettem. – Már megint miről tárgyaltok?
- Csak életem legrosszabb éjszakájáról. – vontam meg a vállam lazán, miközben belül milliárdnyi kis szúrást éreztem a szívem körül.

„Most inkább mássz ki innen!”
„Bocsi.”

- Mit tudsz róluk? – dőlt az asztalra Meghan.
- Csak annyit, hogy a vadászok és a démonok között az ereklyék miatt robbant ki a háború, és hogy az összes ereklye tulajdonosa isteni hatalommal bír majd.
- Igen. Az ereklyék a görög mítoszokban szereplő istenek, félistenek személyes tárgyai, mint Pandora szelencéje, Heléné nyaklánca.
- Ezzel kapcsolatban is lennének kérdéseim. Reggel azt mondtátok, a láda, amit Susan hagyott rám, Pandora szelencéje. Honnan veszitek? Miért vagytok ennyire biztosak benne?
- Először is, mert tudtuk, hogy nálad van – mosolyodott el Matt. – Másodszor, mert az ereklyéknek különleges kisugárzásuk van. Én érzem őket. Olyan, mintha a félistenek lelkének egy darabja a tárgyban lakozna.
- Mint a nyakláncom és a vadászok lelke.
- Igen, az Artemisz medálja.
- Ez most komoly?! – hüledeztem. – Akkor minden igaz az ereklyékről? Artemisz miatt hallom Anyuékat?
- Hogy mit csinálsz? – kérdezte Andrew.
- Ma reggel, amikor Aaren és Delilah sarokba szorítottak, Anyu hangját hallottam, hogy mit kell tennem, hogy mi a gyenge pontjuk. Így sikerült kiszabadulnom – vontam vállat újra. – Azt hittem, ez normális.
- Mi, hogy egy nyaklánc utasítgat? Mint a Harry Potterben a Teszlek Süveg? – Matt úgy nézett rám, mint egy eszelősre.
- Én már semmin sem lepődök meg – nézett maga elé Raven.
- Hány ereklye van? – pillantottam Andrewra, de a választ nem a várt irányból kaptam.
- Mi sem tudjuk pontosan. Valószínűleg elég sok. Minél több van, annál nehezebb megtartani őket. – nézett a szemembe Meghan.
- Hogy érted?
- Minél több van a birtokodban, annál több ellenséget vonz. Démonokat, vérfarkasokat, hataloméhes és kapzsi embereket.
- Oké, ha nálam van két ereklye, nektek mennyi van?
- Három. Heléné nyaklánca, ez a legfontosabb, Orpheus lantja, és egy fiola a Sztüx folyó vízéből.
- Honnan tudjátok, hogy nem közönséges csapvíz? – vontam fel a szemöldököm.
Úgy néztek rám, mint aki meghibbant. Matt fejében az is megfordult, hogy gyorsan be kéne szerezniük egy kényszerzubbonyt. Furcsa volt nekik, hogy nem iszom minden szavukat, és kételkedem az ereklyékben. A szent tárgyakban, amire minden vadásznak fel kellene tennie az életét.
- Mint már mondtam, érződik rajta, hogy nem közönséges tárgy – Matt úgy tagolta a szavakat, mintha egy négy éveshez beszélne.
- Miért Heléné nyaklánca a legfontosabb? – kérdeztem a következő kérdésem.
- A jóslatok miatt.
Erre a kijelentésre derengeni kezdett valami, ugyanabból az éjszakából:

’- A nyakláncon két jóslat van. Az egyik, hogy mi történik azzal, aki a hatalmakat hordozó ereklyék birtokában a van, a másik pedig arról, ki méltó erre a sorsra.
- Még egyik jóslatot sem tudod. Csak reméled, hogy te vagy az a személy. ’

- És sikerült rájönni, hogy mit jelentenek a jóslatok?
- Sajnos nem – húzta el a száját a „családfő”. – Ógörögül vannak, és amíg nem magunktól nem jövünk rá, rejtély marad.
- A boszik tudnak ógörögül, nem? Gyakorlatilag munkaköri előírás… - gondolkodtam hangosan.
- És te rábíznád az egyik kulcs ereklyét egy boszorkányra, akiknek a fő-döntéshozója Delilah kis pincsikutyája?! – Meghant még sosem láttam így kikelni magából.
Szerencsére a fejmosásomnak a csengő vetett véget, én pedig suhantam, – szó szerint – hogy ajtót nyithassak a futárnak. Kifizettem őt az előszobában, a komódon tárolt aprópénzből, majd bevittem az illatos dobozokat az étkezőbe, és a tornyot leraktam az asztalra. A Wilmer testvérek úgy vetették rá magukat a pizzára, mint farkasok a vérző tetemre. A véres hasonlat után csak elnézően megcsóváltam a fejem, majd én is lakmározni kezdtem a finomságból.
- Hmm. Ez isteni! – nyögtem.
- Az! San Francisco legjobb pizzériája – helyeselt Matt.
Mindenki csendben falatozott. Én lettem kész leghamarabb, de, mivel nem tudtam, hogy a többiek akarnak-e még valamit a gyorskaján kívül, csendben üldögéltem a helyemen és a mai napot emésztettem. A nyakamban lóg Artemisz, a vadászat görög istennőjének a lánca, benne anyám, a dédnagyanyám, és még az isten se tudja, hányadik üknagyanyám lelkével. A nyaklánc utasítást ad, ha veszélyben vagyok, mint reggel. Itt egy olyan démon lenne a partnerem, amit a többiek nem tudtak legyőzni, és egy suliba fogok járni a Brightmore porontyokkal is. Holnaptól kezdve új suli, új ellenfelek és új élet, hacsak apám haza nem visz a jövő hét elején.
Merengésemet egy hatalmas ásítás törte meg, mire mindenki rám kapta a fejét.
- Azt hiszem, én elteszem magam holnapra, ha nem gond. – álltam fel az asztaltól.
- Nem, dehogy – legyintett Andrew. – Jó pihenést!
- Köszönöm – mosolyodtam el bágyadtan.
- Nyugodtan használd a fürdőmet, a tied még nincs kész – mondta kedvesen Raven.
- Rendben, köszönöm. – már épp kezdtem volna felvonszolni magam a lépcsőn, amikor eszembe jutott valami, de úgy döntöttem, ráér később is. A legfontosabb egy forró zuhany.
Felbotorkáltam a harmadik emeletre, valahogy nem volt energiám a rohangáláshoz, nem tudom Raven hogy csinálja. A bőröndömből kivettem egy ujjatlan toppot és egy rövidnadrágot, a neszesszeremet, majd lecsoszogtam egy emeletet. Nem kopogtam az ajtón, azt hittem, a szoba üres, de nagy meglepetésem az ágy közepén ott feküdt Raven és bámulta az ággyal szemközti plazma TV-t.
- Menj nyugodtan, megvárlak. Kikészítettem neked két törölközőt. – mosolygott, majd visszafordult az óriás kivetítő felé.
A fürdőben majdnem elcsábultam egy hosszú fürdőre, de az agyam tiltakozott, minél hamarabb ágyba akartam kerülni, plusz még Raven is fürdeni akart, így beálltam a zuhany alá, majd szinte forró vizet kezdtem folyatni magamra. Egy finom, parfümös illatú, márkás tusfürdőt használtam, kókusz illatú samponnal. Kétszer megmostam a hajam, miközben az izmaim elernyedtek a forró víz alatt. Amikor tisztának nyilvánítottam magam, magam köré csavartam egy fehér törölközőt, majd a hajamra még egyet, és a mosdó felé vettem az irányt. Egy kicsit hátra hőköltem, amikor megláttam a tükörképem a párás tükörben, de nem volt olyan vészes, mint amilyennek lennie kellett volna egy normális embernél. A lila duzzanatból már csak véraláfutás maradt, és az is csak az arcom jobb oldalán. Hidegvízzel megmostam az arcom, fogat mostam, majd jobbnak láttam készíteni egy hűs borogatást éjszakára. Végül összeszedtem a cuccaimat és a hideg borogatással a kezemben kisétáltam Ravenhez.
- Raven! Csak egy dolgot akarok kérdezni. Mára azt hiszem, ennyi elég volt, de mikor kezdtétek felújítani az emeletet?
- Csak pár napja. Miért?
- Mert már majdnem kész vagytok.
- Igen. Nyugi, holnapra kész lesz. – kacsintott, majd beszáguldott oda, ahonnan én épp csak kivonszoltam magam.
Miután felértem a harmadikra, már épp csak annyi erőm volt, hogy kinyissam az ajtót, levessem magam az ágyra, és az arcomra terítsem a jéghideg borogatást, remélve a legjobbakat és a hosszú és mély álmot. Nagyot tévedtem. Reggel, amikor Raven az ágyamban ugrált, úgy éreztem, alig aludtam fél percet. Olyan gyűröttnek éreztem magam, mint egy papírsárkány, amin végig ment az ötödik osztály. Miközben bambán pislogtam és egy órát kerestem, ami betájol engem időben, Raven csak szakadatlanul ugrált felettem és szajkózta a buzdító szavakat:
- Gyerünk! Felkelni! Első nap! Mozgás! – olyan volt, mint egy idegesítő, életnagyságú, lelőhetetlen vekker.
- Rav, akkor is hallok, ha nem üvöltesz a fülembe – néztem fel rá, az egyik szememmel, amit ki tudtam nyitni. – Hány óra van?
- Fél nyolc, úgyhogy mozgás! Egy óra múlva suli.
- Még egy óra?! Akkor hadd aludjak még legalább ötven percet! – húztam a fejemre a takaróm.
- Jasmine Williams! Vagy azonnal kikelsz az ágyadból, vagy egy hétig nem iszol kávét! – fenyegetett.
Ha valamivel, akkor a koffein adagommal be lehetett húzni a csőbe.
- Úgysem mered! – sandítottam rá a takaró alól.
- Nem-e? Ezt nézd! – lóbálta meg előttem a kávésdobozt, majd egy pillanat múlva már sehol sem volt.
- Jó, rendben. Nyertél! – adtam meg magam, és kikászálódtam az ágyból.
Az összes sejtem sóvárgott még legalább néhány óra alvásért, de az agyam már kávéhiányos-üzemmódba kapcsolt, és a lábaim szinte öntudatlanul vittek le a konyhába, ahol egy J betűs bögre várt rám a pulton, csordultig tele feketekávéval. Mellette egy porcelán tej kiöntő és cukorszóró. Amint lehuppantam az egyik bárszékre, magam elé húztam a csodát, és a számszélét nyalogatva kortyoltam bele.
- Na, ugye mégis megérte felkelni? – ült le mellém Miss Duracell nyuszi.
- Ezért bármit! – nyögtem két korty között.
Fél perccel később már az üres bögrét tettem be a mosogatógépbe, és újult energiával futottam fel a vendégszobába. Újra magamhoz vettem a neszesszeremet és leszáguldottam Ravenhez, aki épp a fürdőben volt, így bekopogtam, hogy akkor inkább megyek felöltözni. Még meg sem fordultam, amikor Raven a habos fogkeféjével a kezében szigorúan meredt rám, miközben elállta az utat.
- Ne merészeld! – mondta síri hangon.
- Mit? Felöltözni? – kérdeztem megrökönyödve.
- Első nap, hadd válasszak én ruhát! Légy szíves! – könyörgött.
- Felejtsd el! – és felszaladtam a szobámba, bezártam az ajtót, és könyörögtem egy kis előnyért. Szerencsére épp elég időm volt, hogy magamra kapjam a halálfejes pólóm és a vajszínű nadrágom. Kiegészítőkre alig volt időm, mert a Raven hurrikán szinte ajtóstól rontotta a szobába.

- Ezt most azonnal verd ki a fejedből! Ugye nem gondoltad komolyan, hogy elengedlek így?!
- Igenis Anyu! – duzzogtam. – Akkor átöltözöm – villantottam rá egy címlap mosolyt.
- Húsz másodpercet kapsz! – mondta komolyan, majd kifordult a szobából. Még így is hallottam, ahogy dobol a lábával és számolja a másodperceket.
Gyorsan átvettem a pólóm, kicseréltem a kiegészítőket, majd kinyitottam az ajtót.

- Szó se lehet róla! Hány éves vagy? Kilenc?
- Miért? – kérdeztem morcosan.
- Minnie egér? – úgy nézett rám, mint egy ütődöttre. – Na, gyerünk, azt veszed fel, amit én mondtam, vagy pucéran viszlek suliba.
Megfontolandónak tartottam az ötletet, de féltem, hogy talán Logan Brightmore még a parkolóban elkap, úgyhogy duzzogva, trappolva és morogva, minden módon tiltakozva a módszer ellen, lementem a lépcsőn és karba tett kézzel megálltam a szoba közepén. 
- Mit akarsz rám aggatni? – kérdeztem tőle.
- Nyugi, nem lesz olyan vészes, majd belépett a gardróbjába, engem pedig kinn hagyott.
Nem telet bele két percbe, és egy teljes öltözettel jelent meg előttem. A bal kezében tartott egy vajszínű miniszoknya, egy sötétszürke ujjatlan top, egy fekete öv, egy fekete táska és egy a szoknyával színben harmonizáló magassarkút, aminek még a látványára is megrémültem. A jobb kezében egy óarany színű baglyos fülbevalót és egy vajszínű szív alakú gyűrűt, néhány ezüst és fekete karkötővel.

- Te be vagy lőve? Én ezeket tuti nem fogom felvenni!
- Ez, vagy az Éva kosztüm. Választhatsz. – vonta meg a vállát.
- Jó, legyen! – adtam be a derekam. Logan még mindig nagy veszély volt, hogy a közszemérem-sértési vádról ne is beszéljek. – De ehhez ne szokj hozzá! – vettem át tőle a ruhadarabokat.
Fantasztikus. Úgy fogok kinézni, mint valami plasztik barbi. Miért kell combközépig érő szoknyában és hét centis halálcsapdákban suliba járnom? Mégis mi olyan rossz egy laza felsőt és egy farmeren?

„Szerintem csini leszel.”
„Kifelé!”
„Bocsi. De tudod, hogy még egy bosszú jár a tegnapiért…”
„Ne fenyegess! Nem vagyok jó állapotban, látod mit adott rám a húgod?!”
„Jól nézel ki, ne aggódj!”
„Kösz. Ez jól esett.”

Tényleg így gondoltam. Nem volt dolgom egy pasival se, közel két éve, így jól esett a bók. Mosolyogva ballagtam le a konyhába, ahol fincsi croissantok várták, hogy jól lakassanak.
- Csokisat, vagy lekvárosat? – kérdezte Meghan.
- Csokisat, köszönöm – ültem le mellé.
- Csinos vagy – dicsért meg.
- A nővéred műve- húztam el a szám. – Te is jól nézel ki – mértem végig.
Rajta egy fehér muszlin felső volt egy világos színű sorttal, arany ékszerekkel és fehér szandállal.
- Téged miért nem kínoz?
- Mert nekem van saját gardróbom – mosolygott elnézően.
- Na, kész vagytok? – kérdezte Raven a lépcső aljáról.
- Lenyelhetem a reggelim?
- Ha nem akarsz elkésni, akkor inkább ne.
Inkább gyorsan lenyeltem és megküzdöttem a fulladással, miközben magamhoz vettem a táskám és elindultam a bejárati ajtó felé.
- Vezethetek? – csillant fel a szemem, miközben eszembe jutott a tegnap reggeli vitájuk.
- Háát – húzta el a száját Meghan, ami rögtön elvette a kedvem, és ez azt hiszem az arcomon is meglátszott.
- Persze! – vágta rá nővére, amiért hálás voltam neki.
- Ha balesetet szenvedünk, előre is sajnálom. – motyogtam, bár biztos voltam benne, hogy ez esélytelen, mivel szinte maximumos pontszámmal mentem át a KRESZ teszten, illetve villámgyors reflexekkel rendelkezem. És ha ez nem lenne elég, a nyaklánc biztos adna valami megoldást, ha esetleg vészesen a szakadék felé közelednénk.
Negyed kilenc volt, mire mindhárman összeszedtük magunkat, és beültünk a kocsiba. A lányoknak egy gyönyörű Lexusa volt, bőrülésekkel és automata váltóval. Élmény volt azt a kocsit vezetni. Nagyjából öt perc alatt a suli parkolójába értünk, ahol mindenki, aki mellett elhaladtam, kíváncsian pillantgatott a kocsi után. Fantasztikus. Egy gyönyörű nap elé nézek, ahol mindenki mikroszkóppal fogja vizsgálgatni minden porcikám.
Egyetlen parkolóhelyet találtam csak a diákok részlegében, méghozzá a parkoló egyik sarkában. Néhány kocsival arrébb egy fekete Mercedes parkolt, a Brightmore testvérekkel szegélyezve, akik olyan meredten és jegesen bámulták a Lexust, hogy még a fémen keresztül is éreztem a bizsergést…