4.Új ismeretek -1. rész

4.fejezet - Új ismeretek
1.rész

A jégtömb, amit Andrew az arcomhoz nyomott, már elzsibbasztotta, nem csak az orrom, de a homlokom és az állam közötti összes területet. Az arcizmaim alig mozogtak, ha pedig mégis, úgy éreztem, mintha a bőröm nem is hozzám tartozna. Miközben a nappaliban azon gondolkodtam, hogy nagyjából így érezhetik magukat azok, akik művégtagokat kaptak, Andrew jött le a lépcsőn.
- Mutasd csak! – vette el a kezem, hogy megvizsgálhassa az arcom. – Még mindig nagyon csúnya. Kérsz egy tükröt?


„Kösz, nem. Mindent láttam.”


- Bocsi. Még mindig fura, hogy itt vagy, és hogy képes vagy erre. – ült le mellém gondterhelten a törtfehér kanapéra. 
- Nekem az fura, hogy még csak fél napja vagyok itt, de már sikerült eltörnöm az orrom. – mutattam a sérült területre.
- Igen, Delilah elég durva tud lenni… - mosolyodott el.
- Sejtsek e mögött piszkos dolgokat? – vontam fel az egyik szemöldököm.
- Ne! – felelte gyorsan. Túl gyorsan ahhoz, hogy ne kezdjen el érdekelni, de sajnos erről lecsúsztam. Olyan gyorsan zárta be az elméjét, hogy megijedtem, hogy netán megsüketültem.
- Ez érdekes… - mosolyogtam én is sejtelmesen. – Gondolom, nem akarsz róla beszélni.
- Nem éppen. – vonta meg a vállát. Majd néma csöndbe - és az emlékeibe-  merült pár percre.
Én a hirtelen támadt csendben csak az orromat fájlaltam. Majd, miután meguntam, más irányba tereltem a beszélgetést.
- Szerinted apu tényleg értem jön? – néztem rá aggóva.
- Hát, elég komolynak hangzott a telefonban – húzta el a száját.
- Ja, és főleg, amiket gondolt. Komolyan, néha nem ismerek rá.
- Tessék?! – pattant fel mellőlem hirtelen.
- Mi van? – néztem rá.
- Mi az, hogy a gondolatai? Ne akard azt mondani, hogy telefonon keresztül hallod őt!
- Hát jó, akkor nem mondom. – rántottam meg a vállam.
- Jas, te eszednél vagy?
- Hát, eddig azt hittem, de most nem tudom, hogy miért nézel így rám – húztam össze a vállaimat.
- Jas! Van fogalmad róla, hogy milyen dolgokra vagy képes?
- Gondolom, most azt kéne mondanom, hogy igen. – mondtam, miközben próbáltam minél kisebb lenni. – De azt hittem, hogy ez nem olyan különleges. Anyu is képes volt rá.
- Igen, Amelia esetleg, mivel ő volt az első szülött, ő erősebb volt, és az ő képessége csak rád maradt. De olyan dolgokra vagy képes, amikről még csak nem is hallottunk.
- Te miről beszélsz?! Az öcséd lélekvándor! Elbújhatok mellette…
- Mi meg mögötted a gyerekes trükközéseinkkel. Meghan és Raven csak korlátozva látják a jövőt, és azt is csak akkor, ha valami fontos jön, érintésekkel, vagy álmokkal. Az én gondolatolvasásom pedig csak egy töredéke a tiednek. De azért egy valami érdekelne.
- Na? – emeltem fel a fejem.
- Hogy lehet, hogy telefonon keresztül működik a képességed?
- Jó kérdés. Gondolom, mert korlátozott a beszélgetés, és csak rá koncentrálok, vagy az összeköttetés miatt. Vagy fogalmam sincs. – mosolyodtam el. – Te is a legjobb kérdéseket teszed fel. – nyögtem fel tehetetlenségemben.
- Miért? Mi a baj? – ölelt át.
- Semmi. – sóhajtottam fel. – Csak még azok az emberek is jobban tudják, hogy hogyan működik a nyakláncom, vagy a képességem, akiket ma láttam életemben először! Annyira dühítő, hogy mindenki jobban tudja, hogy mi van velem, még egy nyomorult démon is, mint én magam. És Delilah lenéző és fölényes hangja, ahogy anyámról beszélt, annyira feldühített, hogy legszívesebben felrobbantom volna.
- Igen, erről szólhattam volna. Minden démonnak megvan a saját harcmodora. Delilahé, hogy feldühít és elbizonytalanít, így miután eléggé elmerengsz, vagy magadba roskadsz, könnyűszerrel megkapja, amit akar.
- Tehát egy érzéketlen dög. – vontam le a következtetést. – És mi a helyzet a többiekkel? – néztem rá izgatottan. Minél többet akartam tudni róluk, mert, ha minden jól megy, nemcsak egy hétig lesznek az ellenfeleim.
- Kivel kezdjem? – nézett rám sejtelmesen.
- Mondjuk Aarennel. – vágtam rá.
- Gondoltam – mosolyodott el.
- Most miért?
- Furcsán csillog a szemed a közelében.
- Ara gondolsz, ami reggel történt? A harc után?
- Igen.
- Azok fájdalom könnyek voltak a barátnőd miatt. – tereltem.
- Hát persze. – hagyta rám.
- Szóval, mi van a kukkolóval?
- Ő, mint láttad, szeret… khm leteperni. – mire befejezte a mondatot, fülig vörösödött, amin nekem nevetnem kellett.
- Ne nevess! Tudod milyen zavarba ejtő volt, alatta látni téged?
- Ezt úgy mondod, mintha még nem tornyosultál volna senki fölé – húzogattam kihívóan a szemöldököm.
- Nem erről van szó, de mégiscsak az unokahúgom vagy, és meglettem volna az élmény nélkül.
- Nem én tehetek róla – vontam meg a vállam – neki volt nagy arca.
- Igen, úgy tűnik ez családi vonás. A többi Brightmore srác is így szokott csajozni.
- Az ikrek ellenfelei? Mit kéne róluk tudnom?
- Logan és Declan Brightmore. Logan Ravent szokta boldogítani, és mellesleg lemerném fogadni, hogy a suli összes csaját megismerte már közelebbről.
- Hoppá! Az nem kis teljesítmény. Hányan is járnak oda?
- Nagyjából ezren.
- Figyelemre méltó. Nincs véletlenül valamilyen komplexusa?
- Ezt ne tőlem kérdezd, nem én vagyok az illetékes.
- És Declan?
- Declan is legalább annyira érdeklődik a csajok iránt, mint a bátyja, de ő nem annyira szűklátókörű. Eszméletlenül jól focizik, és tuti, hogy több könyvet olvasott, mint az alteregója.
- És Matt?
- Őt Sabine-nel bünteti a sors. A kiscsaj nagy filmfanatikus, mellesleg annyit tud beszélni, hogy két percen belül kellemes zsibbadtság telepszik az elmédre.
- Gondolom figyelemelterelés.
- Melyikük a legerősebb?
- Itt jössz te a képbe. Annak ellenére, hogy a Brightmore gyerekek jó kiképzést kaptak, Aaren Blackwood messze viszi a pálmát fölöttük.
- Hogy érted?
- Mivel fiatalabb korában nem tanították fegyelemre, és ugye a rossz szokások nem változnak, több ember kell, hogy kielégítse az étvágyát. Plusz, amíg nem verődött a Brightmore családhoz, az utcán megtanult elég durván bunyózni.
- Kezdem átértékelni a döntésem…
- Ugyan Jas! Hihetetlen erő birtokában vagy, ott a nyakláncod is. Nincs ok az aggodalomra. 
- Azt mondod? Tudod mennyi idő, amíg ez elmúlik?! – mutattam ismét az arcomra.
- Holnap reggelre kutyabajod. Nyugi.
- Miért vagy ebben ilyen halálbiztos?
- Mert nem egyszer törték már el az orrom…
- Ebben igaza van. És büszkének mondhatom magam, hogy ebből az egyik én voltam – hallottuk meg Raven vidám, csilingelő hangját az ajtóból.
A mosoly azonnal lehervadt az arcáról, amikor meglátta az arcom.
- Jesszus! Veled meg mi történt? Bemerészkedtél Andrew szobájába?
- Nem, összetalálkozott Dellel és Aarennel.
- Csak úgy véletlenül? – vonta fel a szemöldökét.
- Engem akart megvédeni. – vonta meg a vállát.
- Mert? – éreztem, hogy kezd bepánikolni.
- Volt egy látomásom, és hallottam Delilah gondolatait, de annyira gyorsan váltogatta a terveit, hoyg alig tudtam kiszűrni belőlük valamit. Csak annyit értettem, hogy a bátyádat akarja, ezért utána mentem, az egyetemet körülvevő erdőbe. Megtaláltam, és jól elbeszélgettünk. – húztam el a szám.
- Miről? – huppant le mellém. – És mi történt veled?
- Anyámról és az erőmről. Tulajdonképpen kiderült, hogy mindenki jobban tudja, hogy mit kéne tennem, és ő úgy érezte, hogy ezt meg kell osztania velem.
- És?
- A végén egymásnak ugrottunk. Én meg hívtam a bátyádat. – intettem az említett felé.
- És ő mosott be neked egyet?
- Nem. Tulajdonképpen kiderült, hogy csapda volt. Mielőtt Andrew megérkezett volna feltűnt valaki más is a színen…
- … Aaren. – tippelt Raven.
- Pontosan. Ő és Jas olyan kis harcot nyomtak le, amit mások esti estedzésnek hívnak. Vagy fajfenntartásnak.
- Mi?!
- Mondjuk úgy, hogy a bátyád neheztel rám a miatt, amit csináltam.
- Miért, mit csináltál? – egyre jobban izgatták a részletek.
- Érdekesen harcoltak, mondjuk így. De végülis Jas nagyobb sérülést okozott, így ez lényegtelen.
- Ő mit kapott, ha ez a kisebb sérülés?
- Ezt Delilahtól kaptam. Bosszúból, amiért csak megrepeszteni tudta a bordáimat, és bántottam Aarent.
- Nem tudom, hogy most mérges legyek, amiért engem nem hívtál, vagy büszke legyek rád, amiért elintézted őt.
- Mondjuk a második. – néztem rá kiskutyaszemekkel.
- Hát jó. Remélem sikerült annyira leamortizálnod, hogy holnap még véletlenül se fussunk össze vele…
- Miért, hova megyünk holnap?
- Mivel ma sikerült elintéznem mindent, suliba. – vigyorodott el.
Valahogy engem nem ragadott magával a vágy az iskola szó hallatán… Nem jelent mást, mint egy olyan börtönt, ahol össze vagy zárva démonokkal, vadászokkal, boszorkányokkal, és még az is lehet, hogy az órát egy unikornis tartja majd. Nagyot nyeltem erre a gondolatra.