4.Új ismeretek -2.rész

4.fejezet - Új ismeretek

2.rész

- Gyere velem! – ragadott karon és húzott fel a fotelből.

Amilyen gyorsan csak tudtunk, felszáguldottunk az első emeletre. A ház ahhoz képest, hogy csak négyen, vagyis már öten lakták, számomra először túl nagy volt. Majd rájöttem, hogy miért laknak a Wilmer testvérek háromemeletes házban. Az alsó szinten helyezkedett el a modern konyha, a nappali és az óriási étkező. Az első szinten a srácok laktak, mindkét fiúnak külön fürdője és gardróbja volt, így érthető, hogy elfoglaltak egy emeletet. A két szoba között helyezkedett el egy vendégszoba. A szoba tulajdonképpen egész szép volt, a falakon a bézs illetve a fehér árnyalatai uralkodtak, a berendezésben pedig ugyanezek a színek és a fűzöld keveréke köszönt vissza. Amikor beléptem, megnyugodtam, hála a zöldszínnek, viszont egy pillanatra megállt bennem az ütő, amikor a díszítésre néztem. Az ágy fölött meztelen női testeket ábrázoló képek voltak. Valószínűleg kívülről is látszott, hogy meghökkentem, mert Raven mosolyogva beszélt hozzám.

- A szoba a srácok haverjainak lett tervezve, nyugi, te másik szobát kapsz, hacsak nem akarsz két ekkora csődör között lakni. – a mondat végére nem bírta tovább és kitört belőle a nevetés.

- Inkább passzolom, kösz – feleltem én is vidáman.

- Reméltem, hogy ezt mondod, mert még van mit megmutatnom – kacsintott.

- Ajjaj… - nyögtem, miközben kihúzott a srácok vendégszobájából.

Miközben a lépcsőn baktattunk felfelé, azt magyarázta, hogy ő és Meghan laknak a második emeleten.

- Fura, pedig azt hittem, hogy nektek külön emeletetek van, hisz lemerem fogadni, hogy a srácok birodalma csak töredéke a tiéteknek.

- Iiigen. – pirult el. – De most nem ez számít, hanem ez! – nyitott ki előttem egy ajtót a folyosó közepén, gondolom a következő vendégszobát.

Kiábrándultan huppantam le a szoba falára tolt egyik rózsaszín ágyra. Igen, rózsaszín, és ami a legkiábrándítóbb, hogy az egész szoba ezzel a színnel tisztelgett a Disney hercegnők előtt. Raven kuncogva pakolta le a csomagjaimat, miközben az arcomat fürkészte.

- Kinek rendeztétek ezt be? Egy csapat hat éves kislánynak?!

- Ne rám nézz - kuncogott tovább. - Ezt a szobát Meghan tervezte.

- Jellemző. És mi a következő lépés? Kinyitom a gardróbot, és szembe találom magam egy rózsaszín hercegnőruhával?

- Nem, nem hiszem – kacagott tovább.

- Örülök, hogy ilyen vicces a nyomorom – mosolyodtam el én is a mondat végére.

- Komolyan olyan borzalmas? – lesett ki a pillái alól.

- Szerinted? – kérdeztem, és próbáltam minél szenvedőbb arcot vágni.

- Mert, van más megoldás is… - gondolkodott el.

Még mindig az agyamra ment, hogy csak akkor hallhattam őket, ha ők akarták. Bár van egy olyan sejtésem, hogy ezért a jövőben még hálát fogok rebegni a fentieknek.

- Most őszintén, hány vendégszobátok van? Vagy hány kempingágyatok, hogy ennyi megoldást találsz arra, hogy hol aludjak? – tettem csípőre a kezem.

- Mondjuk úgy, hogy előre felkészültünk. – mosolygott sejtelmesen.

Az ereimben meghűlt a vér. Női testekkel díszített szoba, hercegnő birodalom, mi a következő? Kínzókamra? – gondolkodtam, miközben elértük a legfelső szintet. Nagy meglepetésemre az egész emelet műanyag fóliákkal és karton dobozokkal volt borítva. Kérdő tekintetemre Raven csak megrázta a fejét és tovább húzott a folyosó végéhez, az egyetlen ajtóhoz, amin nem volt műanyag fólia.

- Tessék. Ez az utolsó megoldás. – tárta ki előttem az ajtót.

A szoba, amibe beléptem a barna és a lila árnyalataiban úszott. A falak mintha melegséget árasztottak volna magukból. Nem voltak sem pucér női testek, se egy csepp rózsaszína  szobában. Boldogan vetettem le magam az ágyra és öleltem magamhoz a sárga és lila mintás díszpárnát.

- Akkor tetszik? – kérdezte félénken.

- Imádom!

- Reméltem, hogy ezt mondod, mert amíg nincs kész a szobád, itt fogsz lakni, hacsak nem megyünk el venni egy kemping ágyat… - gondolkodott el.

- Ugye csak viccelsz?

- Úgy nézek ki? – huppant le mellém.

- Az emelet nekem készül?

- Nem, az öreganyámnak. Hát persze! Mégis mit gondoltál? Nekünk szinte saját emeletünk van, te meg kapsz egy ágyat? – olyan mérges arcot vágott, hogy jobbnak láttam meghúzni magam.

- Köszönöm! – borultam a nyakába, de az ölelkezés közben eszembe jutott egy „kisebb” probléma.

- Mi lesz, ha apu mégis haza visz?

- Erre nem vennék mérget. Meg fogjuk győzni, hidd el.

- Meghannek látomása volt, vagy csak ilyen jól blöffölsz?

- Most blöff. Te sem láttál semmit?

- Még nem. Szerintem majd akkor, amikor szemtől szemben állunk, minden megvilágosodik majd. – legalábbis remélem.

- Na, mit gondolsz a szobáról? – pillantott körbe.

- Tökéletes. Ha jól gondolom, a te műved. – mosolyogtam rá.

-  Ennyire látszik? – pirult el.

- Abszolút a te stílusod. Erről jut eszembe, ideje lenne benéznem a te szobádba is. – húztam fel az ágyról és már rohantam is Raven birodalma felé.

A szoba ajtajában hirtelen megtorpantam és bizonytalanul hátrapillantottam barátnőmre.

- Ugye nem kell attól tartanom, hogy egy meztelen pasi vár az ágyhpz kötözve, hogy visszatérjen az úrnője? – vigyorogtam a képébe.

- Menj már! – kacagott és szinte belökött az ajtón.

Egy pillanatig csak ámultam, hiszen szinte tapintani lehetett a vibrálást a szobában. Azt a fajta kisugárzást, amit Raven is sugárzott magából minden percben. A sejtelmes vibrálást, ami ott lakozott a bőre alatt, ez az érzés csak erősödött, minél jobban szemügyre vettem a berendezést. A falak püspöklila színben tündököltek, míg a padló fehér perzsaszőnyeggel volt lefedve. A ház erdőre néző oldalán két hatalmas ablak volt, amelyet földig érő brokát függönyök kereteztek. Az ablakok alatt egy tört fehér színű asztal állt, faragott lábakkal és egy hasonló székkel, melynek a huzata harmonizált a szobával. Az ágy és az asztal között egy tört fehér, indamintás öltöző paraván volt összehajtogatva és a falnak támasztva. A hatalmas franciaágyon világos ágynemű díszelgett, a tetején sötétlila takaróval. A díszpárnák is ebben a két színben játszottak. A nagy bámészkodásban le kellett ülnöm az ágyra, hogy még tüzetesebben szemügyre vegyem, amikor a szemem megakadt két ajtón. Az egyik az ágy ablakfelőli oldalán volt, közvetlenül az összehajtott paraván mellett, míg a másik az ágy másik oldalán, az éjjeliszekrénytől és a szobaajtótál nem messze.

- Szabad? – néztem rá reménykedve.

- Még szép – kacsintott.

Először az ajtóhoz közelebbivel próbálkoztam. Mikor beléptem, az állam hangosan koppant a földön. Ennyi ruhát még egy több emeletes butikban sem láttam. Minden színű és szabású ruhára találtam legalább kettőt. A szoba közepén egy kanapé helyezkedett el, ahonnan belátás nyílt az egész kollekcióra. A gardrób – vagy raktár- falát fehér szőrös tapéta borította, a padlót pedig hasonló, csak sötétlila színű szőnyeg.

- Ne mondd, hogy ez csak a tied… - néztem rá fenyegetően.

„Nem mondom.” – hallottam meg őt a fejemben, de nem élvezhettem sokáig, mert rögtön visszazárta az elméjét.

- Ez hihetetlen! Most már komolyan kíváncsi vagyok, mi van a másik ajtó mögött. Vagy ez csak az őszi-téli ruhatárad? – kérdeztem, miközben elmentem az ágy előtt, és rávetettem magam a kilincsre. 

Szinte feltéptem az ajtót, hogy szembetalálhassam magam Raven fürdőjével. A szoba sötétlilában pompázott, fekete és fehér dísztárgyak szépítették a helységet. Úgy éreztem magam, mintha a Hotel Hilton elnöki lakosztályának fürdőjében járnék.

- Ugye jól gondolom, hogy a sötétlila a kedvenc színed? – mosolyogtam rá.

- Talált! – mosolygott ő is, és megölelt.

Hirtelen nem tudtam mire vélni, de nagyon jól esett. Arcomat belefúrtam sötétbarna hajába, és kezdtem úgy érezni, hogy végre itthon vagyok. Fél perc után elengedett és a karomnál fogva nyomott le az ágyra ismét.

- Na, mit gondolsz?

- Fantasztikus. Annyira téged tükröz! – és az az átkozott vigyor csak nem akart lehervadni az arcomról, ahogy néztem a kis energia bombát. Hiába néznek ki ugyanúgy, annyira különböznek Meghannel, és ezt nem hagyhattam szó nélkül.

- Hogy lehet, hogy ennyire hasonlítotok, és nem is lehetnétek különbözőbbek?

-Hát igen – sütötte le a szemét – Meghan mindig is alaposabb volt, megfontoltabb, és azt hiszem, felelősségteljesebb is. – mondta, miközben felkeltem az ágyról és az ággyal szemközti táblát olvastam.

Az élet nem a viharról és túlélésről szól. Hanem arról, hogy táncoljunk, még a vihar közepén is.

- Szép idézet – néztem rá.

- Ez a másik. Neki ugyanez az idézet van a szobájában, csak épp fordítva. – láttam rajta, hogy a téma elszomorítja, így inkább más irányba tereltem a beszélgetést.

- Egyébként, mond csak,a  többiek hol vannak? – mivel már délután négy felé járt az idő.

- Matt foci edzésen, Meghan… nos, gondolom épp az egyik tanácson kopogtatja a hülye kalapácsát, vagy a könyvtárban gubbaszt.

- Mindent feláldoz a suliért? A szabadidejét? A magánéletét?

- Mindent. – bólintott egyetértően. – Kivéve a vadászatot.

- Oké, nem tudom, hogy a két égető kérdés közül melyikre kérdezzek rá hamarabb… - bizonytalanodtam el.

- És mik lennének azok? – húzogatta kihívóan a szemöldökét.

- A suli, vagy ez az állítólagos ereklyevadászat.

- Uhh. Azt hiszem, kezdjük az elsővel, a második témánál jobb, ha a többiek is jelen vannak. Főleg Andrew.

- Mihez kellek? – kukkantott be az ajtón, gondolom, mivel meghallotta a nevét.

- Hogy segíts kiválasztani a tangám – forgatta meg a szemét Rav. – Na, tűnés! – dobta fejbe egy díszpárnával, vagyis majdnem, talált volna, ha Andrew nem húzza el gyorsan a csíkot.

- Szóval a suli. Mit kéne tudnom? Mégis hány ellenségem jár majd oda?

- Nagyjából az összes. Egyébként az Abraham Lincoln olyan int az összes többi amerikai középsuli, pompon csapattal, végzős bállal, klikkekkel, némi természetfelettivel megspékelve.

- Oké. Akkor pontosan kik azok, akikkel még véletlenül sem akarnék közelebbi ismeretségbe kerülni?

- Hát, Brightmorék mind oda járnak, leszámítva Delt. Akkor ott vannak a boszik, a szirének és nagyjából ennyi.

- Se vérfarkas, se lidérc? Még egy egyszarvú se?

- Nem. De, hogy ne felkészületlenül menj, a szirének vezetője Savannah Roberts, mellesleg ő a fődíva és a pompon csapat vezérszurkolója – forgatta a meg a szemét. – Elissa Marlow a boszik fővezére és egyben Delilah Brightmore közeli barátnője.

- És a többiek?

- A szirének gyakorlatilag ártalmatlanok, azon kívül, hogy oda meg vissza vannak maguktól. A boszorkányokkal csak azért kell vigyázni, mert ha felbosszantod őket, rohannak Delilahhoz, ami nekünk nem lenne túl jó, de egyébként nincs velük gond.

- És Brigtmorék?

- Miért? Közelebb akarsz kerülni hozzájuk?

- Nem, dehogy, csak a pompon csapat miatt – meg amúgy is – kerülném a sportpályát. Logan, Declan és Sabine miatt hová ne tévedjek? Kémia előadó? Vetítő terem? Nagyszínpad?

- Logan miatt a sarkokat kerülném, meg őt magát, nincs olyan ember a suliban, aki mozog, és ő még nem ajánlkozott fel neki. – elég volt egy meglepett pillantás, és értette a célzást. – Igen, őt az sem fogja zavarni, hogy vadász vagy. Friss hús leszel, nem a feje fogja irányítani. 

- Hurrá-hurrá! Semmire sincs jobban szükségem, mint egy kanos démonra…

- Declan miatt a sportpálya a rizikós terep, Sabine pedig úgy sem kötne beléd. De egyébként sem kell kerülnünk őket, nem véletlenül járunk ugyanabba a suliba, szemmel tartjuk egymást, méghozzá testközelből, ha elszigeteled magad, az csak feltűnést keltene.

Örültem, hogy végre van valaki, akivel mindent megbeszélhetek. Még sosem éreztem ilyet, a régi életemben sem…