25.A nyomozás

25.fejezet
A nyomozás

A péntek reggeli ébresztőmet nem sorolnám a kellemesek közé. Amikor épp átfordultam az egyik oldalamról a másikra, anyám kiáltása keltett.


"Nem gondolod, hogy ideje lenne felkelni?!"


"Neked is rózsás jó reggelt!"


"El fogsz késni! Gyerünk, mozdulj meg és készülődj!"


"Gondolkodtál már azon, hogy diktátornak kéne menned?"


"Igazán vicces vagy kora reggel."


"Te meg igazán kegyetlen."


Miután felébredtem, elvonultam a fürdőbe mosakodni és valami elfogadható emberi ábrázatot magamra varázsolni. Fésülködés és smink után kerestem egy csőszárú farmert és felvettem a kupac tetején lévő Mona Lisa-s felsőmet. Miután ezzel végeztem, bepakoltam a táskámba és kirohantam a konyhába, ahol Anya szürcsölgette a kávéját.


- Hmm. Nem rossz teljesítmény 10 perc alatt.
- Időzíthetted volna egy kicsit korábbra a riadót...
- Miért? Nem fogsz elkésni...
- Ja, akkor oké. - nyugodtam meg, miközben kávét töltöttem a csészémbe. Le sem ültem, gyorsan felhörpintettem a koffein csodát, a csészét pedig betettem a mosogatóba.


- Na, én megyek, hogy megint olyan dolgokat tanuljak, amire soha nem lesz szükségem. - majd puszit nyomtam az arcára, és az előszoba felé vettem az irányt.


- Jó szórakozást! - szólt utánam.


Miközben a kék conversemet húztam fel a lábamra, újra hallottam a hangját.


"Akkor ma a kávézóan?"


"Aha."


"Steve rám fog álltani egy magánnyomozót. Így már csak idő kérdése és rájön."


"Mi? Azt hittem, ilyen csak a filmekben van."


"Elméletileg a gondolatolvasás is csak ott létezik..."


"Ebben van valami... És akkor most mi lesz?"


"Még nem tudom. A lényeg, hogy sürget az idő."


"De én még nem állok készen..."- kezdtem aggódni.


"Nyugodj meg, azt hiszem Mark sem, de miután rájönnek, furcsa munka kapcsolatotok lesz, az tuti."


"Remek, az életem napról napra csak egyre jobb és jobb... Egyébként, hogy tudod ilyen könnyen kezelni ezt az egészet? Nem is idegesít, hogy valaki a nyomodban lesz a nap 24 órájában?"


"Mit tudnék tenni ellene? Maximum levadászhatnám."


"Nem is olyan rossz ötlet..."


"Jas! Nem ölünk ártatlanokat! Legalábbis olyanokat nem, akik nem gyilkosok."


"Jó, bocs. De ez nekem még mindig sok. Végre kezdünk normálisan kijönni Markkal, erre Steve keresztbe tesz. Kezdem egyre jobban utálni, még így látatlanban is."


"Ezt majd megbeszéljük este. Most menj, mert a végén mégis elkésel. Délután várlak. Szia!"

(Jasmine ruhája)

Felvettem a fekete kabátom, és elindultam otthonról. A dolgok bonyolódtak, és nem tudtam, hogy mi lesz, ha ez az egész kiderül. Futnom kellett, hogy elérjem a metrót. A mozgalmas indulás után, becsöngetés előtt két perccel estem be az osztályba, amit Claire természetesen nem hagyott szó nélkül:


- Még jó, hogy nem késtél el. Mrs. Cole a szemével döfött volna keresztül.
- Neked is, szia.
- Mi az nehezen ment a kelés?
- Nem mintha te nem ezzel küzdenél mindennap. - mosolyogtam Katie felé.


Gyorsan kipakoltam a cuccom a padra, ittam egy korty gyümölcsteát, és már nyílt is az ajtó.


- Jó reggelt gyerekek!
- Jó reggelt Mrs. Cole!- harsogta a kórus.
- Csakhogy még csodálatosabb legyen ez a péntek reggel, üljetek le, lapot elő, dolgozat.
- Uh. - reagált a kórus ismét.


"Esküszöm, érettségi után, átszúrok valamit ezen a nőn!"


"Nem normális, szadista, vén, szipirtyó!"


"Jól megmondanám neki, hova tegye a dolgozatát..."


Húsz percen keresztül hallgathattam a küszködő osztálytársaimat és a különböző, választékosabbnál választékosabb szidalmazásokat és gyilkossági kísérleteket a jövőre nézve. Mikor az utolsó feladat közepénél tartottam, baloldalról megbökték a könyököm. Mark. Kíváncsian ránéztem, hogy mit akar, mire ő a hármas feladatra mutogatott. Megfordítottam a lapom, és úgy tettem, mintha valami iszonyú nehezet találnék az 1-3-ig terjedő feladatokban. Nagyjából öt perc után úgy éreztem, hogy ennyi idő még egy vaknak is elég lenne, úgyhogy visszatértem az eredeti dolgomhoz. Alig lettem kész, a tanárnő sugárzó mosollyal gyűjtötte be a lapjainkat, amik nem egy esetben csont üresek voltak. Mrs. Cole láthatóan jobban érezte magát, hogy sanyargathatta a népet.


Az óra hátralevő részét, mint leszívott agyú zombik ültük végig és alig vártuk, hogy végre átlépje a küszöböt.


- Gyűlölöm!- panaszkodott Katie.
- Tudom, én is.
- Képzeld, egyszer azt mondta, én vagyok a megtestesült ördög!
- Ne! Mikor?
- Amikor kajacsatát robbantottam ki tavaly év végén.
- Ja, tényleg, az nagy volt.
- De év vége volt, az nem számít valamiféle ünnepnapnak?
- Neki nem.
- Esküszöm még soha nem találkoztam savanyúbb emberrel, mint ő.


Miután véget ért az "Ápoljuk a negatív véleményeket Mrs. Cole-ról öt perc", lementünk átöltözni tesire. Miközben lementünk a lépcsőn, az öltözők felé, hallhattuk, ahogy Stacy Amandának dicsekszik:


- Igazából, nagyon gyenge volt ez a dolgozat. Csak a hülye nem tudta megcsinálni. Biztos vagyok benne, hogy ötös lesz. - hencegett, ebből persze egy szó sem volt igaz. Stacy legalább annyira megküzdött a dolgozattal, mint én.
- Hát igen, meg is lennék lepve, ha ötösnél rosszabbat kapnál...- Amandának kezdett kisebbségi komplexusa lenni Stacy mellett, teljesen alaptalanul.


Miután átöltöztünk, bevonultunk a tesi terembe, ahol 6 perc futással kezdtünk, majd kötélmászás, hasizomfelmérés, felemás korlát. Levezetésnek harminc fekvő. És még csodálkoznak a szülők, hogy a gyerekeik utálnak iskolába járni. Szerencsére tesi után infó, majd biosz következett. Már meg sem lepődtem, hogy egy újabb fehér lap landolt előttem az óra közepén.


Kösz.
Nincs mit.
Egyébként a második feladatod hibás volt.
Kösz, hogy így utólag szólsz...
Bocs.


Tüntetőleg oda sem fordultam, rá se néztem a lapra. Kellett neki pár perc, hogy rájöjjön, nem a növények gázcseréje kötött le annyira, hogy ne figyeljek rá.


Ha azt mondom, hogy nagyon sajnálom, és délután meghívlak egy csokis, habos melange-ra, megbocsátasz?
Talán.


Mielőtt válaszolni tudott volna, kicsöngettek, az osztály pedig szétszéledt spanyolra, franciára, németre. A nyelvóra után megvártam Katiet és együtt mentünk haza.


- Nincs kedved inni egy kávét?
- Lenne, de egy órán belül az Overtonban kell lennem. - néztem rá bocsánatkérően.
- Mostanában sokat vagy ott - kezdte vádlón.
- Anyunak kell a segítség, plusz jól fizet.
- Oké, oké nem számon kérés volt.


Amint hazaértem, letusoltam, átöltöztem, betettem a táskámba egy rajztömböt, néhány rajzszenet és ceruzát, majd elindultam otthonról.


Nem tudom, hogyan, de megint sikerült beiktatnom egy 10 perces, elegáns késést. De meglepődtem, amikor beléptem a kávézóba.


"Esküszöm, szülinapodra veszek neked egy órát."


"Kösz, de én itt vagyok. Inkább Stevenek javasold az ötletet."


Leültem az ablak melletti asztalhoz és úgy tettem, mintha az itallapot vizsgálnám, amit kívülről fújok.


"Na, rád állt már a nyomozó?"


"Szerinted?"


"Ha az a pasi az, aki ott ül az út másik oldalán a kocsijában, akkor igen."


"Akkor igen."


"Mióta van itt?"


"Néhány órája."


"És azóta ott ül?"


"Könyvet olvas."


"És nem is jött be kávéért?"


"Nem."


"Wow. Elhivatott pasas lehet."


"És mi a megbízatása?"


"Figyeld Ameliát, találd meg a lányát. Ha meg van a lány, szólj!"


"Ajjaj."


"Ahogy mondod."


A pasi felnézett a könyvéből és észrevett. Tudta, hogy eddig nem ültem ott.


"Új vendég. Vajon miért nem szolgálja ki?"


"Anya! Úgy kell bánnod velem, mint a többi vendéggel."


- Jó napot! Mit parancsol?- lépett oda hozzám Anya egy megtévesztő bájmosollyal.


"Még sosem magáztál."


- Jó napot! Mit ajánlana?


"Ne feszítsd a húrt!"


- Van egy új italunk, amit a figyelmébe ajánlanék. A csokis habos melange-ot.


"Hogy vakarod le a tetovált mosolyod?"


- Hmm. Ez jól hangzik. Kérek egyet.


"Több év gyakorlata."


- Azonnal hozom.


Anyu három percen belül elkészítette a kedvenc italom és egy újabb tetovált mosollyal tért vissza.


- Köszönöm. - mondtam, amikor letette elém.
- Még valamit?
- Kérnék még egy csokis muffint.
- Rögtön jövök.


Kihozta nekem a muffint én pedig kértem a számlát. Megettem a muffint, miközben kortyolgattam a kávém. Már a vége felé jártam, amikor Mark is beesett, a megbeszélt időpont után fél órával.


- Nocsak, nocsak, nocsak. Mi történt Mr. Én vagyok a megtestesült pontosság?
- Miért, én nem késhetek?
- De, csak meglepődtem - mondtam, miközben leült velem szemben.
- Már rendeltél?- kérdezte, mikor észrevette a morzsás tányért és az üres poharat.
- Nem, ez még az előző vendégé - feleltem gúnyosan.
- Rendelhetek még egy eszpresszót, mielőtt indulunk?
- Persze. De az ajánlatot bevasalom rajtad!
- Oké - egyezett bele egy féloldalas mosoly kíséretében.


"Felajánlotta, hogy kiengesztelés képp meghív egy melange-ra?"


"Igen."


"Tévedek, vagy ez egy randi?"


"Tévedsz és kérlek, fogd be! Koncentrálni próbálok, hogy ne mondhasd, hogy süket vagyok."


"Ahogy gondolod."


Anyu odajött az asztalhoz, felvette Mark rendelését és egy szó nélkül távozott kávét főzni.


- Mióta ülsz itt?
- Húsz perce.
- Sajnálom, hogy késtem, de beugrottam a papír boltba és beszereztem a festékeket, A2-es, A3-as lapokat és azzal még haza ugrottam.
- Semmi gond - néztem ki az ablakon. Mr. Elhivatottnak még olvasás közben is feltűnt Mark.


"Mit keres itt Mark?"


Tehát ismeri. De honnan?


Mark követte a tekintetem és meglátta a nyomozót.


"Mit csinál itt Jerkins? Apa azt mondta, hogy leszállt rólam..."


Steve elég alapos ember lehet, ha még a saját fia után is nyomoztatott...


"Steve nyomozót küldött Markra?"


"Úgy tűnik."


"Ezek szerint Jerkins a legjobb."


- Parancsoljon - hozta ki Anyu Mark kávéját.
- Köszönöm. És szeretném kérni a számlát. A hölgyét is, ha lehet.
- A hölgy számlája már rendezve van - mosolygott tovább Anyu, bár legszívesebben elnevette volna magát a helyzet abszurdságán.
- Oh, akkor csak a sajátomat, köszönöm - mosolygott vissza Mark.


Én pedig magamban mosolyogtam a történteken.


- Már fizettél?
- Nem tudtam, hogy mikor jössz - néztem rá ártatlanul.


Miután Mark megitta a kávéját és fizetett, elindultunk a Szabadság-szoborhoz.


- És egyébként mire gondoltál? - kérdezte egy követ rugdosva.


„Vajon milyen megközelítésből akar festeni?”


- Egy alsó perspektívára.


„Nahát. Miért?”


- Tényleg?
- Igen, mert végülis mi a jó abban, ha lefested szemből a Szabadság-szobrot, úgy, ahogy sosem látod, kivéve, ha 90 méter magas vagy?
- Van benne valami.


Miközben tovább sétáltunk, eszembe jutott, hogy elfelejtettem megkérdezni Anyut, hogy lecsekkolta-e Markot. Mindenesetre nekem is meg kell próbálnom...


- Egyébként remélem vettél zöld és lila festéket, különben nem megyek át hozzátok jövő héten.
- Még mindig ezekhez ragaszkodsz?
- Igen. Vettél?
- Vettem.
- Akkor jó. Áll még a jövő hét?


"Hát még mindig úgy néz ki, hogy Apu Oroszországban lesz..."


- Persze.
- És Anyukádat nem zavarja, ha átmegyek?
- Nem, dehogyis. Ő úgyis szervezni fog valamit, vagy gyűlésen lesz, vagy valami ilyesmi.


"Mondjuk, jobban örülnék, ha nem lenne láb alatt..."


Miközben Markot hallgattam, megtorpantam, egy édességüzlet kirakata előtt. Mark csak pillanatokkal később vette észre, hogy lemaradtam, majd visszajött és megkérdezte, mit nézek.


- Tényleg meg akarsz hívni valamire?
- Persze. Ki kell, engeszteljelek, hogy nem szóltam. Mit szeretnél?
- Egy trüffeles étcsokoládét.


"Tényleg nem értem, hogy lehet ennyire édesszájú? Muffin, melange, csoki... mi jön még? Kristálycukor?"


Bementünk a boltba és Mark megvette nekem a csokit. Elfeleztük és megettük.


- Na, ízlett?
- Te édességfüggő vagy?- kérdezte meglepetten.
- Tessék? Miért?
- Csak mert annyi cukrot eszel meg egy nap, amennyi elég lenne egy húsvéti kosárra is.
- Nem is. Csak szeretem az édességet. Ennyi.
- Ahogy gondolod, de szerintem ez akkor is abnormális...
- Akkor egy örülttel fogsz dolgozni. Szokj hozzá.
- Igyekszem...


"Reméljük, sikerül is..."