20. Titok

20.fejezet
Titok

- Örülök, hogy részvételével emeli az órám fényét, Miss Williams!
- Elnézést a késésért tanárnő, de elaludtam- rásandítottam Claire-re, aki elfelejtette beállítani az óráját, így mindhárman későn keltünk.De természetesen ő beért a suliba időben. Katie-nek se híre, se hamva, és számítottam rá, hogy be se jön első órára.
- Miss Williams, fáradjon a helyére, az óra végén kikapja a dolgozatát.
- Köszönöm tanárnő. És még egyszer elnézést!
- Rendben, de most már csend legyen!


Matek óra után kikaptam a hármas dolgozatomat, majd végig hallgathattam egy korántsem rövid szentbeszédet, hogy matematika, és főleg a függvények, kihat az egész életünkre…
Mire megszabadultam Mrs. Cole-tól, azt hittem, hogy leszívták az agyam. Közben persze végig azon járt az agyam, hogy miért papol nekem egy olyan nő a matekról, akinek az arcán lévő ráncok valóságos alagút rendszerek…


- Megértette Miss Williams?
- Hogyne tanárnő!
- Akkor, viszlát, gyerekek!
- Viszlát, Mrs. Cole!


Katie pont be tudott osonni Mrs. Cole mellett a terembe, még mielőtt az észrevette volna őt.


- Na végre, Jas! Mit dumáltatok annyi ideig
- Kikaptam a jegyemet, és megbeszéltük, hogy a függvények szükségesek még a tortasütéshez is.
- Szóval megkaptad a szentbeszédet…
- Te egyébként hol voltál?
- Otthon. Miért, te hol?
- Én is, csakhogy én elkéstem, Miss Imádom szaglászni a könyveket-et behozta az apja, te meg meg sem próbáltál beérni első órára.
- Honnan tudtad?
- Ismerlek.


Ami persze igaz, de egyszerűbb volt kiolvasni a fejéből, hogy miután hazament, szép nyugisan megreggelizett, útközben még vett egy cappuchinót, és csak utána szállt metróra.


Miután Katie is megérkezett a szünetben még mindenki lefutotta a kötelezőnek érzett hála köröket Katie-nek és Claire-nek, hogy meghívták a bulira, és megkérdezték, hogy Katie mit kapott.


Mark egy kicsit feszült volt, ha nem „mondta” volna is tudtam volna, mivel látszott rajta. És ez nem az a „Engem nem hívtak meg abba a buliba, és ez nem ér!”- féle feszültség volt.


- Jasmine! Beszélni akarok veled suli után.
- Velem? Miről?
- Majd elmondom. Rendben?
- Okéé. És ez titok?
- Hát jó lenne…
- Rendben.


Ugyanarról akart velem beszélni, mint az első napokban, hogy tisztázzam le Katie-vel, hogy mi legyen velük, én pedig ugyanazt akartam mondani neki, mint amit akkor, hogy ez nem az én ügyem. Erről, és még valamiről...
Nem hittem volna, hogy van még egy ember a földön, aki mással intézteti az ügyeit, mint Katie.


Biológián Mark egy lapot tolt elém:


Tudod, hogy hol van a Overton kávéház?(Colombus Avenue 466.)
Igen.


Mivel a mi kávéházunk. De ezt nem akartam az orrára kötni. Vajon hányszor járhatott ott, ha kívülről tudja a címet?


Oda tudsz jönni háromra?
Igen. Mi olyan sürgős?
Majd megtudod. - És mialatt ezt leírta, jót mulatott magában, hogy ennyire kíváncsi vagyok.


Elég hülyén éreztem magam, hogy egyszavas válaszokat adok, de ennyi tellett tőlem. Egy kicsit zavarban voltam, hogy a legjobb barátnőm volt barátjával találkozom titokban, a saját kávéházunkban.


Suli után sietni akartam, és mivel nem tudtam jól hazudni, próbáltam elkerülni Katie-t, ami persze nem sikerült.


- Jas! Hova sietsz?
- Öhm… Ma délután be kell segítenem Anyunak, és megígértem, hogy sietek.
- Ja, oké.  Csak olyan fura vagy.


„Vajon mi baja lehet? Titkol valamit? Jas soha nem titkol semmit… Vagy mégis?”


Hihetetlen, hogy pont nekem vannak nem normális képességeim. Pont nekem, aki semmit sem tudok eltitkolni. Vajon a szerencsétlenség genetikailag van kódolva…?


- Bocs, csak sietek… Tudod milyen Anyu, hogyha kések…szia!


Halványlila gőzöm sem volt, hogy lehetnek ilyen naivak a barátnőim, hogy lehiszik a harmatgyenge hazugságaimat, vagy ennyire elnézőek, hogy inkább szemet hunynak fölöttük. Megfogtam velük az isten lábát.


A metróban olyan szag volt, mintha valaki az ülések alatt oszladozna, és féltem megnézni, hogy igaz-e?... Minden utas észrevette, mert a nagyjából öt perces út alatt csak ezt hallottam:


„Jesszusom, mi ez az orrfacsaró bűz?”


„Mintha egy szemétdombon lennék!”


Egy hetvenes éveiben járó nagymama megúszta a szagot, mert szegény nem érzett szagokat. Az út helyett a szeretteire, a még aznap elintézendő dolgaira és a férjére koncentrált. Igazán megnyugtató volt a sznob közegben.


Mikor az aluljáróból léptem a járdára, megnéztem, mennyi az idő: háromnegyed három, Már akkor tudtam, hogy el fogok késni, és ehhez nem kellettek médiumi tehetségek. Ahogy futottam a járdán, amellett, hogy az októberi szél csípte a szemem, majdnem fölborítottam egy gyümölcsös standot is.


Mire átöltöztem, megfésülködtem, már három óra öt volt, így hiába törtem magam, máris elkéstem. De azért próbáltam sietni. Fogalmam sem volt, hogy miért sietek, hisz Mark valószínűleg megvár, ha meg nem, akkor majd elmondja máskor. De mi lehetett olyan fontos, hogy nem tudta volna elmondani az egyik szünetben? És miért velem akar beszélni Katie-ről? Egyre furább volt a srác…


Csak tízperces késésben voltam, amikor beléptem anyám kávéházába, az ismerős feketére mázolt ajtón keresztül.Anyunak gondolatban üzentem. Na, jó az üvöltöttem helyesebb lett volna:


„Nem miattad jöttem, ne gyere az asztalhoz! Kérlek! Este majd mindent elmondok.”


„Rendben”


- Szia. - köszöntem és beültem vele szembe a boxba.
- Hello. Késtél.
- Ha nem tetszik, el is mehetek. Egyáltalán miért hívtál?
- Mert beszélnünk kell.
- Na, ne mondd. És miről? Ha megint Katie-ről, akkor azt akár el se kezdd. - jobbnak láttam, hogy elejébe menjek a dolgoknak. De hirtelen elkezdett védekezni. A kezét összekulcsolta maga előtt, a gondolatai pedig zavarosak lettek.


„Ennyire ki ismerhető lettem, vagy csak én lihegem túl a dolgot?”


- Katie-ről is beszélni akartam.
- Már megint miről? Nem tudom, neked föltűnt-e, de a bulin elég világosan a tudtodra adta, hogy mi a véleménye rólad. Különben meg miért mindig engem találsz meg, hogy elérd Katie-t?! Képzeld, nem vagyok az anyja. Ha akarsz tőle valamit, vele beszéld meg. Bár egy jó tanács, inkább ne akarj semmit, ha épségben akarsz haza menni.


Annyira mérges lettem, hogy már szinte üvöltöttem vele. Ő meg azt se tudta, hogy mit gondoljon:


„Jesszus. Ő aztán tud kiabálni. De mitől akadt ennyire ki? Persze igaza van, de akkor is.”


- Rendben, igazad van. A Katie ügy úgy néz ki halott. De nem csak errő akartam beszélni.
- Hanem?
- Úgy hallottam, hogy elég jó vagy rajzból.
- Viszonylag, ez igaz.
- Mr. Nichols azt mondta, hogy nagyon jó vagy.
- Igen, van benne valami. De várj, miért?


És kitisztult a kép. Mark azt akarta, hogy jelentkezzek vele a New yorki ifjúsági rajzversenyre. Hogy legyek a párja, mivel páros pályázat. És hogy segítsek neki.


- Hát, hogy indulj velem.
- És miért nem Stacy-t választottad?
- Stacy-t?! Te választanád Stacy-t?!
- Nem. De az más miatt lenne.
- És miért pont én?
- Mert jó vagy.
- És mit kérsz cserébe?


Kibújt a szög a zsákból:


„Remélem így is elvállalja…”


- Hogy a társad, azaz én, névtelen maradhasson.
- Mégis miért?
- Mert így akarom.
- És azt hiszed, ha azt mondod, hogy „Ezt akarom!”, akkor majd én ugrok, mint egy szolga, hogy teljesítsem?


„Igen. Vagyis általában elérem, amit akarok… Érdekes.”


- Nem, de akkor tekintsd szívességnek. Megnyerjük az első díjat, én pedig névtelen maradhatok.
- Vagy megnyerjük az első díjat, te vállalod önmagad, és akkor nem kell hazudnom.


Ádáz farkasszemet vívtunk az asztal felett, Anyám meg mindenközben azt várta, hogy mikor pattan föl az egyikünk, és hagyja faképnél a másikat.


- Miért akarod, hogy a nevem adjam hozzá?
- Te miért nem akarod?
- Mert nem lehet.
- Miért?


Éreztem, hogy közel járok hozzá, hogy kicsikarjam belőle az igazat. Könyörgőn néztem rá, mire az agya megnyílt előttem:


A kisgyerekkori versenyei közül az apja csak azt becsülte, ami sportteljesítményt jelentett. A művészetet szinte semmibe vette. Ezért a művészeti versenyekre álnéven jelentkezett, és az egyik haverját küldte a be a díjért.


- Mert apám nem örülne neki.
- Ezt most komolyan mondod? Apád nem örülne, ha megnyernél egy első díjat?


Próbáltam kiszállni a fejéből, sokkal jobb, ha önszántából mondja el.


- Igen, komolyan mondom. Ő a művészetet nem értékeli annyira, mint a sportot.
- De ha tehetséges vagy?
- Oh, az vagyok. Több díjat is nyertem már kiskoromban, és azóta is nyertem versenyeket, de nem a saját nevemben.
- Hogy érted, hogy nem a saját nevedben?
- Úgy hogy álneveket használtam.
- Hogy mi?! Másnak adtad ki magad?
- Igen.
- De hát miért? Mit tehet apád? Meg vonja a zsebpénzed, mert tehetséges vagy?
- Is.
- Ez abszurd!
- Az, de ne ezzel foglalkozz. Hagyod, hogy újra álnevet használjak, és pályázol velem, vagy nem pályázol velem, és legyőzlek.
- Hirtelen milyen nagy arcod lett…
- Válaszolj!
- Rendben. De akkor ezt most vegyem halálos titoknak?
- Ha lehet, igen.
- Isteni. Még valami, ami miatt nyugodtan tudok aludni. De ez midnen, ugye? Mármint, az én karomat nem fogja levágni az apád, hogy veled neveztem. Ha mégis kiderülne?
- Nem fog kiderülni, és nem, Nem hiszem.
- Tényleg, az eddigi díjaidat hova rejtetted?
- Anya eltette őket a pincébe. Oda apu sose megy le.
Miközben ezt kimondta, megcsörrent a telefonja.
- Oh, fociedzésre kell mennem. Még egyszer kösz Jasmine! Jövök neked eggyel! Szia!


Igen, mondjuk, hogy nem ölsz meg, amikor rájössz, hogy ki vagyok.


- Szívesen, szia!


Miután elment, oda mentem pulthoz, és vártam a lavinát:


- Markkal nevezel az ifjúsági versenyre? Jas! Mi ütött beléd?
- Először is, semmi közöd hozzá, hogy kivel nevezek a versenyre. Másodszor, Mark tényleg jól rajzol, harmadszor, miért kéne kifordulnia az egész életemnek a sarkából, néhány probléma miatt?
- Néhány probléma?! Jas, tudod mi lesz, ha Steve rájön, hogy a pici fia, Michelangelo-t játszik az ellenségével?
- Nem. És őszintén, nem is érdekel. kezdd elegem lenni abból, hogy az életem hónapok óta csak akörül forog, hogy vajon mit fog ehhez, meg ahhoz szólni Steve? Őszintén mondom, hogy a legkevésbé sem érdekel Steve Richardson véleménye! Egyébként meg szörnyű ember lehet, ha nem hagyja, hogy Mark versenyezzen.
- Szörnyű ember, de nem ez a lényeg.
- Igazad van. Itt inkább az a lényeg, hogy te nem csinálsz olyan dolgokat, amik szerinted veszélyesek, mert Steve megtudhatja. De szerintem ez a verseny nem az. És Mr. Démon ide jöhet, és személyesen vehet kezelésbe, ha nem tetszik neki az ötlet. 
- Jasmine. Óriási kockázatot vállalsz Mark miatt.
- Mark miatt? Inkább amiatt, hogy neked ne keljen félned tőle, és azért, hogy megnyerjem azt a versenyt.
- És Mark miatt.
- Abbahagynád?
- Miért, ne mond, hogy ő nem játszik közre.
- De. Neki is vannak jogai. Még akkor is, ha csak egy aljas kis démon.


Oltári szerencse, hogy a Overton kávéházban aznap délután nem volt forgalom. Két emberrel is kiabáltam aznap olyan dolgokról, amik titoknak minősülnek. Néha a vendégsereg hiánya, nem is akkora probléma…