December 24.-e mindenkinek a kész katasztrófát jelentette, ha máshogyan nem is, idegileg biztosan. Ha megvoltak az ajándékok a szeretteinknek, akkor azon izgultunk, hogy tetszeni fog-e nekik, ha pedig nem, akkor azon, hogy hol talál még az ember ajándékot utolsó nap?
Az első csoportra példa Claire. A szüleinek fotóalbumot és gravírozott tollakat csináltatott, mivel egyke gyerek, így hármunk közül neki volt a legkönnyebb a dolga. Ellentétben Katie-vel, neki már jó előre megvoltak az ajándékai, Katie viszont 24-én reggel küldött vészhelyzet szöveggel SMS-t, amiből reggel kilenckor csak arra tudtam következtetni, hogy ideje felkelni, és segíteni Katie-nek ajándékokat venni a bátyjának és a szüleinek.
Anyám már meg sem lepődött a hirtelen fordulaton, amikor vázoltam a helyzetet a fejemben. Tudta, hogy Katie egy tipikus "Mindent a legutolsó pillanat utáni második pillanatban intézzünk el lány". Szerencsére azon sem akadt fönn, hogy nem segítek a húgomnak földíszíteni a karácsonyfát hagyományos Williams módra.
"A karácsonyfát idén Haylie-re bízom, úgyis veszekedés, rosszabb esetben hajtépés lenne belőle..."
"Semmi gond, de tudod, milyen nap van ma, ugye?"
"Karácsony előtti utolsó nap?"
Imádkoztam, hogy felejtse el, hogy ma péntek, és ezzel együtt azt, hogy vészesen közeledik a pillanat, amikor szembe kell néznem Markkal.
"Igen, és péntek."
"Ezt nem hiszem el! Karácsony van, te meg ugyanolyan brutális vagy, mint hétköznap"
"Kicsim, meg akarod élni a következő karácsonyt, vagy sem?"
"Erre most muszáj válaszolnom?"
"Nem, de most indulj!"
A liftben, sőt még a metróban is azon gondolkoztam, hogy, hogy lehet ennyire "Fejleszd a képességeidet, különben mindketten meg fogunk halni!" - centrikus... Mintha minden az én felkészülésemen múlna...
Katie már a Colombus Plaza előtt várt. Még sosem láttam ennyire gondterheltnek.
- Szia Katie!
- Jas! Siessünk!
- Miért, mi a baj?
- Hogy mi a baj? December 24, és karácsony, az a baj! Hogy lehetek ennyire feledékeny, és miért nem figyelmeztettél, hogy karácsony lesz?
- Katie! Te most komolyan beszélsz?! Nem figyelmeztettek téged a karácsonyfák a kirakatokban, és város szerte felállítva?! Nehogy rám kend, hogy miattam nem vettél ajándékot a szüleidnek és Ian-nek!
- Oké, oké. Igazad van, de most nem ez a lényeg. Még délelőtt találnom kell egy ajándékot két olyan embernek, akiknek nem lehet ajándékot venni, mert semminek nem örülnek, és egy olyannak, akinek tök mindegy, hogy mit, kap, úgyse nagyon érdekli.
- Rendben, akkor kezdjük inkább Iannel, ő a könnyebb eset. Valami ötlet?
- Szerinted hívtalak volna, ha lenne valami ötletem? Tényleg, hogy-hogy a családod elengedett a hagyományos Williams féle karácsonyi készülődésről?
- Anyu tudja, hogy mindig mindent az utolsó pillanatban csinálsz...
- Végülis... Maradjunk az ajándékoknál. Te mit vennél a bátyádnak?
- Fogalmam sincs. Parfümöt? CD-t?
- A parfüm jó ötlet, de ennyit azért nem költenék rá.
- Katie!
- Apunak veszek parfümöt, Ina meg legyen boldog egy CD-vel.
- Ahogy akarod, én nem szólok bele. És anyukád?
- Neki majd nézek valami kendőt, vagy sálat.
- Hogy-hogy nem Claire-t hívtad?
- Ő azt mondaná, hogy vegyek könyvet.
- Igaz.
Mire végeztünk halálosan elegem lett a negédesen mosolygó, de közben a hátuk közepére kívánó eladóktól és lassan már a karácsonyi dalokból is. Nem mintha nem imádnám a karácsonyt, tényleg, engem már november közepén elkap a hangulat, és egészen kitart februárig, de hogy mindenhol a Jingle Bell rock-ot hallgassam az már egy kicsit sok. Az első 5 perc után, amit a plázában töltöttem, megtanultam a szövegét. A Barney's eladónőjét a telefoncsörgés mentette meg attól, hogy megfojtsam Katie anyukájának új sáljával.
Anyu hívott:
- Jasmine! Megvárjunk az ebéddel?
- Nem, kösz. Majd eszünk Katievel.
- Rendben. És körülbelül mikor jössz haza?
- Nem tudom, miért? Mi olyan fontos?
"Nem is tudom... Mondjuk az edzés?"
"Úgyis SMS-t küldesz, nem? Akkor meg nem mindegy?"
"De. De ha lehet, érj haza még az SMS előtt!"
És ezzel le is tette a telefont.
- Na, mit akart anyád?
- Csak kérdezte, hogy vajon hazaérek-e a Mikulás előtt?
- Mennyi az idő?
- Fél egy. Miért?
- Jesszus! Miért nem szóltál, hogy már ennyi az idő?
- Katie! Nem tudom, föltűnt-e, de én nem a határidő naplód vagyok, úgyhogy ne kezelj úgy!
- Jó, igazad van, sajnálom! De most rohannom kell, és így te is hazaérsz! Na, szia!
Katie már így is, úgy is elkésett a nagymamájától, úgyhogy fölösleges volt rohannia. De ez sajnos azt jelentette, hogy hamarabb érek haza, még úgyis, ha eszem valamit a McDonald's-ban...
Épp nyugisan eszegettem a sajtburgerem, és hallgattam az ideges vásárlókat és alkalmazottakat, ahogy magukban szidják a karácsonyt, amikor egyszer csak valaki beült mellém a boxba. Az a valaki nem is lehetett volna más, mint Mark.
- Helló!
- Miért vagy te mindig ott, ahol nem kéne lenned? Követted Katie-t?
- Van egy ilyen rossz szokásom. És nem, téged.
Azt hittem, félre nyelek.
- Te normális vagy?
- Igen, azt hiszem.
- Egyébként miért jöttél?- még mindig nem hittem el, hogy tényleg követett. Valószínűleg csak viccelt... Remélem...
Csak hogy hamarabb túlessünk rajta...
Előre féltem, hogy vajon miről akar velem beszélni. Csak egy dolog jutott eszembe, de arról semmiféle képp sem akartam pont vele beszélgetni.
- Tulajdonképpen nem olyan fontos, de azért este az edzésen add át az üdvözletem Ameliának.
- Mi?!- azt hittem, lefordulok a székről.
- Na, szia! És kellemes ünnepeket!- és önelégült fejjel majdnem ott hagyott...
Azonnal ott hagytam a kajámat, és Mark után rohantam.
- Mit mondtál?
- Péntek van, nem?
- De. És?- Vajon honnan tud róla?
- Akkor neked ma edzésed van...
- És te erről honnan tudsz?
- Korántsem vagyunk annyira bénák, mint azt anyád reméli... Na, de most már mennem kell, kellemes ünnepeket, és remélem nem rontottam el a karácsonyod!
- Ha nem akartad volna elrontani a karácsonyom, nem jöttél volna ide...
Mióta tudjuk, hogy Steve rájött arra, hogy én leszek a pici fiának remélhetőleg a végzete, Anyuval, közös erővel azon imádkoztunk, hogy minél kevesebbet tudjanak meg rólunk. Például, hogy hol és mikor vannak az edzéseim, hogy Anyu hol dolgozik, és hogy kik a közeli rokonaink. Csak a biztonság kedvéért...
Erre a potenciális ellenségem csak úgy beül mellém a boxba, amikor eszem, és közli, hogy kellemes ünnepeket kíván anyámnak, és hogy még beszélnünk kéne... Az idei karácsony is jól indul, mondanom sem kell...
Amint hazaértem, lepörgettem a fejemben Anyunak a történteket. Erre mi volt a reakciója?!:
"Majd este megbeszéljük. Sokkal óvatosabbnak kell lenned, és észre kellett volna venned, hogy követ."
"Nehogy még ezért is én legyek a hibás! Te semmit nem követtél el az egész ellen, és lemerem fogadni, hogy a sokkal kifinomultabb rézékeiddel már rég előre láttad ezt az egészet! És hogy-hogy én nem?!"
"Jasmine! Az isten szerelmére! Vegyél egy mély levegőt és nyugodj meg!"
"Rendben, de ne lepődj meg, ha este rád támadok a késekkel!"
"Ezt most vegyem fenyegetésnek?"
"Akár."
Ezzel befejezettnek nyilvánítottuk a beszélgetést. Nem mintha megijedt volna, de érezte, hogy most még ő is túllépett egy határt. Egyszerűen kijátszottnak éreztem magam. Nem elég, hogy Mark már nagyjából két hete úgy néz rám a suliban, mint egy eszelős, és pontosan tudom, hogy min jár az esze... Általában azon, hogy vajon menyire tudok majd felkészülni, és hogy vajon először melyikünk fog több sérülést szenvedni...
Mondanom sem kell nagyon szívmelengető élmény hallgatni, hogy "Úgyis én fogok nyerni! Úgyis én fogok nyerni!". Mivel ismeri a képességeimet, hihetetlenül jól alkalmazza ellenem. Most Mark már arra is rájött, hogy mikor vannak az edzéseim, ami azt jelenti, hogy valószínűleg arra is rájött, hogy hol. És ha mindez igaz, akkor ezek után valahogy ki fogja lesni az edzéseimet, és azokat fogja nekem visszapörgetni nap, mint nap a suliban, egészen addig, amíg bele nem őrülök, és neki nem esem a torkának egy matekóra közepén "Hagyd már abba!" kiáltással...
Mikor megjött az SMS, én még mindig az ágyon feküdtem, pontosan ott ahová a hazaérkezésem után feküdtem. Megfordult a fejemben, hogy nem nézem meg, és nem kelek fel, de láttam egy villanást:
Egy nagy kékpapírba csomagolt, piros masnival átkötött csomag állt a már jól ismert edzőterem közepén.
Ha másért nem is, az ajándékért, és a válaszokért érdemes volt föl kelnem. A taxiban sem vetettem el az ötletet, hogy Anyu ellen használjam a késeket, de amikor beléptem az edzőterem ajtaján, Anyu nem volt sehol, csak az ajándék állt a terem közepén.
Mivel úgy döntöttem, hogy egyedül vagyok, oda mentem az ajándékhoz, és kibontottam. Új, felnyes dobócsillagok, egy szigonyöv, amivel bárhová felkapaszkodhatok és egy zacskó mini bomba. Épp a szigonyövet próbáltam föl, amikor véletlenül megnyomtam a gombot, és egy acélkötél ugrott ki az övből, egyenesen a szemben lévő fölső sarokba. Egy pillanatra megállt a szívem, amikor villámgyorsan felhúzott a sarokba, és rosszul érkeztem. Fejel lefelé guggoltam a sarokban, míg anyám be nem lépett a terembe.
- Most szépen, lassan ereszkedj le a falon, fordulj meg és ugorj le!
- Örülök, hogy megjöttél, de ez korántsem olyan egyszerű, mint hiszed.
- Gyakorolj!
Érdekes módon, tényleg nem volt olyan nehéz. Csak az volt a baj, hogy az öv túl gyorsan reagált arra, amit tenni akartam, így néha kibillentem az egyensúlyból.
- Ezeket most azért kaptam, mert karácsony van, vagy van valami különösebb oka is?
Könyörögtem magamban, hogy ne legyen más oka, csak a keresztények fő ünnepe, de mint mostanában szinte mindig, csalódnom kellett:
- Ezek a fegyverek mostantól a tieid. És nem sokára használnod is kell majd őket. Pontosabban egy hónap múlva.
- Egy hónap?! Meg vagy te húzatva? Nem fogok készen állni egy hónap múlva... sőt, még egy év múlva se!
- Jas! Nincs más választásunk, Steve már így is túl sokat tud!
- Értem. Tehát a testi épségem neked kevésbé számít, mint hogy hogyan alakul ez az őrült harc... Végülis mit vártam volna?
- Tudom, hogy feszült vagy, de ezt te sem gondoltad komolyan. Akár most rögtön is megküzdhetnék Markkal! Nem lenne kérdés, hogy ki nyerne...
Amint ezt anyám kimondta, kitárult az edzőterem ajtaja, és ő megint ott volt, ahol nem kellett volna lennie. És hogy még kellemesebb legyen az ünnepi meglepetés, nem volt egyedül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése