2011. március 28., hétfő

6.Bevásárlás


Remélem mindenki örül:) 2 hónap után visszatértem!:D Kérlek titeket, hogy írjatok komit, vagy a chatbe véleményt, mert most tényleg szükségem lenne visszajelzésekre...

Imádlak titeket!
Puszi,M

6.fejezet


Szombaton reggel arra keltem, hogy a hiperaktív barátnőm és a józanabbik alteregója rángatnak kifelé az ágyamból. Egy lopott pillantást vetettem az éjjeli szekrényemen álló órámra, majd miután kiderült, hogy csak fél kilenc, mint az őrült kaptam a fejtámlához és kapaszkodtam, mintha az életem függne tőle.

- Gyerünk! Ki az ágyból! Csipkerózsika! – rángatott még mindig.
- Raven! Állj le! Nem kelek fel hajnali fél kilenckor. – morogtam rá egy párna alól.
- Dehogynem! Csak figyelj! – majd lerántotta rólam a takaróm, átpasszolta Meghannek, aki elég távol állt tőlem, hogy ne tudjam visszaszerezni.
Úgy döntöttem, hogy takaró nélkül is jól meg vagyok, így két párna közé fogtam a fejem és próbáltam visszaidézni az álmot, amelyben New York szerepelt, Mark és anyám…
A következő pillanatban eltűntek a párnák a fejem alól és mindkét irányból rám támadtak. Az energiabomba és a higgadt változata ott ütöttek, ahol értek. Nem hagyhattam magam, így hol az egyik, hol a másik párnát próbáltam elvenni tőlük, sikertelenül. Olyan gyorsan ugrottam ki az ágyból, ahogy csak tudtam. Beszáguldottam a gardróbomba és magamra húztam a tolóajtót. Villámgyorsan magamhoz vettem egy farmert és egy fehér laza felsőt, majd lekaptam a polcról a sötétkék Converse tornacipőmet. Meg sem álltam a fürdőmig, ahol magamra zártam az ajtót, mivel tudtam, hogy Raven már a hátam mögött szörnyülködik az összeállításomon.



Egy villámgyors hidegzuhany után fogat és arcot mostam, majd feltettem egy kis sminket. Tényleg leheletnyit; szempillaspirál, alapozó a karikás szememre és szájfény. Amikor kinyitottam az ajtót, magamra varázsoltam a harminckét fogas mosolyomat, ami azonnal kárörvendő vigyorba fordult át, amikor megláttam Raven tekintetét.
- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy így jössz?
- Mármint a konyhába? – vontam fel a szemöldököm. – Nem hiszem, hogy a kétemeletnyi úton annyi paparazzi fotót akarnának a bátyáid készíteni rólam – vontam vállat, majd elmentem mellettük.
- Jas! – ragadott karon a kölyökkutyaszemű barátnőm. – Tényleg nem emlékszel, vagy csak kínozni akarsz? – rebegtette a szempilláit.
- Raven! – nyögtem amint megláttam, mire gondol. – Ugye ezt nem gondolod komolyan?! Az istenszerelmére! Nincs elég ruhám? – böktem a hatalmas dupla ajtó felé, ami egy nemzet ellátásra alkalmas mennyiségű ruhakupacot rejtett.
- De megígérted! – dobbantott a lábával.
A hatalmas szemeivel és a durcás arckifejezésével tényleg egy négyévesre hasonlított. Amire pedig végképp nem számítottam, hogy néhány gúnyos pillantás után a húga is követte a példáját, így már két hatalmas stoptábla méretű barna szempár meredt rám, aminek még Adolf Hitler sem tudott volna ellenállni, így leeresztettem a vállam, és megadtam magam.
- Legyen! – mondtam bosszúsan, hogy ismét behúztak a csőbe, de amikor megláttam a csillogást a nővérek szemében, azonnal leállítottam őket. – De…!
- Ez már rosszul kezdődik – mondta Meghan.
- Úgy megyek, ahogy vagyok, és nem cipeltek be olyan boltba, ahova nem akarok bemenni, azt pedig végképp verjétek ki a csinos buksitokból, hogy élő próbababa vagyok, akinek több tonnányi ruhára van szüksége. Világos? – néztem rájuk szigorúan.
- De.. – kezdte volna Raven.
- Kompromisszum. – emlékeztettem.
- Rendben. – mosolygott Meghan.
- És most, ha nem haragszotok, megyek, és eszem valamit, mielőtt elkezdtek kínozni – mondtam, majd egy szó nélkül sarkon fordultam és máris a konyhában találtam magam. Ráérősen eszegettem a müzli szeletem és kortyoltam a hatalmas bögre kávém, amikor apám nyúzott képe jelent meg előttem. A hatalmas franciaágyon egy félig tele pakolt bőrönd állt, mellette az igazolványok, és a tükrös szekrényajtóban láttam, amint apám a saját élettelen, fáradt képét nézi. Önmagához képest borzasztóan nézett ki. Lefogyott, a ráncok a homlokán mélyebbek lettek, talán még sosem láttam ilyen fáradtnak. Amint a Wilmer ház konyhájában találtam magam, újra átgondoltam a döntésem. Vajon helyes volt-e ott hagynom apámat a problémás húgommal? Hagyni, hogy rászakadjon minden munka? Élveznem az életem, amíg ő valószínűleg teljesen összetört? Mi lehet Haylievel? Mit tehetett vele a saját önző döntésem?
- Ezt most azonnal fejezd be! – nézett rám Andrew szigorúan a konyhasziget másik oldaláról. Fogalmam sem volt mióta lehetett ott, eléggé elmerült a saját önmarcangoló gondolataimban.
- Meg tennéd? – mutattam a halántékomra.
- Sajnálom, de a nyomorod hangosabb, mint hinnéd.
- Akkor is szállj ki a fejemből. A saját gondjaim rám tartoznak.
- Többé már nem. – mondta Matt, aki épp abban a pillanatban ért a lépcső aljára és fordult be a konyhába.
- Komolyan nem tudom, hogy Ravenék hogy bírták eddig…
- Nem tudom, hogy működött a dolog Ameliával, vagy, hogy milyen volt az életed az elmúlt két évben, de mi számítunk egymásra. És ha valakinek valami gondja van, megbeszéljük. – nézett rám komolyan Andrew.
- Van egyáltalán más választásom?! – sóhajtottam.
- Őszintén? Nincs.
- Legalább a reggelim megehetem előtte? – kérdeztem.
- Persze. A csajok úgyis öltöznek meg szedelőzködnek.
- Uhh. – nyögtem, mikor a beígért egész napos vásárlótúrára gondoltam.
Miután elegendő táplálékot juttattam a szervezetembe, felrohantam az emeletre, hogy keressek egy táskát, és összeszedjem a szükséges cuccaimat: pénztárca, iratok, napszemüveg, iPhone. Amint kiléptem a szobámból a két tüneménnyel találtam szembe magam.
- Kész vagy? – kérdezték toporogva.
- Tudtok várni még tíz percet, mielőtt élő Barbie babává változtattok?
- Persze. – bólogattak serényen. Látszott rajtuk, hogy már nagyon indulni akarnak.
- Oké, akkor gyertek le a nappaliba, Andrew rám parancsolt, hogy a családi tanács előtt nyíljak meg a jövővel és az aggályaimmal kapcsolatban. – húztam el a szám a mondat végére.
- Aggályaid vannak? – vonta fel Meghan a szemöldökét.
- Nem, nem tudom. – vontam meg a vállam. – Csak menjünk! – tereltem őket a lépcső felé.
Mire leértünk, a srácok már elterpeszkedtek a két fotelben, a lányok elfoglalták az egyik tört fehér kanapét, így én maradtam egyedül a másik kanapén. Mindannyian várakozva néztek rám.
- Nos, fogalmam sincs, hogy hol kezdjem, és igazából Andrew miatt vagyunk itt, de mindenki tőlem vár valamit. Nagyjából negyed órája volt egy látomásom apuról, aki már a bőröndjét pakolja, és holnapután megérkezik.
- És? – kérdezte Meghan. – Mármint persze, ez hasznos információ, de miért néz így rád Mr. Én az Orosi egyetemen tanulok?
- Mert kétségeim támadtak. – vallottam be szemlesütve.
- Kétségeid? – kérdezte Raven.
Láttam az arcán, hogy ha két tized másodpercen belül nem mondok valami megnyugtató dolgot is, feltépi az ereit, vagy az enyémeket. Nem értette, milyen kétségeim lehetnek, hiszen itt vagyok.

„ Oké, értem én, megverték egyszer, de annak már semmi nyoma, egy éjszaka alatt elmúlt. Aaren egy hülye idióta, de nem láttam, hogy elmegy. Nem mehet el! Most nem! Sőt inkább soha. Nem veszthetem el őt is. Szükségem van a legjobb barátnőmre.”


- Ne nézz így rám! – védekeztem.

- Hogy? – szegezte rám a hatalmas boci szemeit.
- Mintha a vágóhídra cipelnélek. – fontam keresztbe a kezem. – Különben sem megyek sehova. – nyögtem ki végre, amire már vagy fél perce várt.
Arra nem számítottam, hogy ettől a magától értetődő ténytől a nyakamba veti majd magát, így mindketten a kanapén kötöttünk.
- Imádlak!
- Én is téged – nevettem, hogy ennyire gyerekes.
- És most – rántott fel minket Meghan a kanapéról – irány vásárolni!
Még sosem láttam Meghant ilyennek, de a jókedve, ahhoz képest, hogy tudtam, mi vár rám, azonnal átragadt rám is. Fél perc múlva már a Lexusban ültünk, és a kérdésemre, hogy miért ezzel megyünk, csak egy csúfondáros nézés volt a válasz, és egy lesújtó pillantás.

„Szerinted mekkora a Ford csomagtartója, és miért a mi kocsinkkal jöttünk, aminek körülbelül kétszer akkora?”


Miután Meghan meglátta a döbbent képemet a visszapillantó tükörben csak kacsintott egyet és cinkosan mosolygott tovább a nővérével, amit rossz előjelnek kellett volna vennem, de én naiv, akkor még nem fogtam fel teljesen, mit is jelent a Wilmer nővéreknek a vásárló-túra. Fél óra és jó néhány város múlva egy akkora pláza előtt találtuk magunkat, mint két Central Park. Amikor kiszálltam csak megvetően rájuk néztem.

- Szadisták.
- Ugyan már! Élvezni fogod, higgy nekünk. – kezdtek vonszolni a forgó ajtó felé, ami a légkondicionált mennyországot jelentette – egy plasztik Barbienak.
Amint betértünk az első butikba, a lányok már el is indultak két irányba és csak adogatták egymásnak a ruhákat, aminek a nagy része nálam kötött ki. Minden újabb darabnál megkaptam a – Majd később felpróbálod – utasítást. Tíz percen belül olyan nagy ruha kupaccal halmoztak el, hogy elkezdett zsibbadni a karom. Végig sem néztem, mit adtak a kezembe, toronyirányt mentem a próbafülkék felé.
Ez gyakorlatilag minden üzletben így ment. A harmadik üzletben már bevett taktikám volt. Amikor már fejni kezdett a kezem, elindultam a fülke felé, kialakítottam két kupacot, amiből az egyik a Hajlandó vagyok felpróbálni; a másik az Eszetekbe se jusson kupac volt. Plusz ott voltak azok a cuccok, amiket én választottam abban a fél percben, amikor nem terheltek le. Először mindig az ő ruháikkal kezdtem, hogy megnyugodjanak, aztán jöttek az én választásaim. Az egyik ilyen alkalommal éppen egy Abbey Dawn szettet állítottam össze, kiléptem a függöny mögül és Meghan szinte azonnal megszólalt:


(videó alul)
- Ki vagy te? Avril Lavigne?! – kérdezte szkeptikusan.- A felsőt felejtsd el, a nadrág marad – utasított Raven.
- Hát jó. – adtam meg magam, majd összeszedtem a választott ruhákat és a pénztárhoz mentem.
Addig a lányok fogták az eddig vásárolt dolgokkal telegyömöszölt szatyrokat, és jó sok volt belőlük. Nem is néztem, hogy hova állok, míg meg nem hallottam a negatív gondolatokat magam körül. Sikerült nem sokkal a boszik mögé beállnom a sorba. Egy sötét barna hajú lány és egy világosabb barna lobonccal rendelkező boszi csúfondárosan végigmért, míg Jade félénken mosolygott mellettük. Elsuttogott egy Sziá-t, mire a többiek rákapták a tekintetüket és azonnal elfordultak. A látottak alapján Aundria és Elissa azonnal sugdolózni kezdtek rólam, Jadet feltűnően kihagyva a beszélgetésből.
- Delilah nem tévedett, tényleg esetlen a kis… tényleg ő lenne a nagy démonvadász?
- Igen, és láttad a ruháit?! – vihogott Aundria.
Ennyi elég is volt, inkább visszatértem Jadehez, aki csak gondolatban üzent.

„Sajnálom. Delilah mesélt nekik rólad és a találkozásotokról.”


Megvontam a vállam és inkább megkerestem a bankkártyám, hogy lassan lenullázzam az örökségem, de ebben a pillanatban termett ott a két barátnőm, mondanom sem kell, félreérthetetlenül védő pozícióban.



„Akarod, hogy behúzzak nekik egyet?”


- Nyugi Raven. – tettem a vállára a kezem.
- Tudod mit Jas? – fordult felém Meghan sugárzó arccal. – Ezt a kört mi álljuk. – vette át tőlem a ruhákat.
- Meghan, ne már! Nálatok lakom tök ingyen, a ruháimat csak meg tudom venni – forgattam meg a szemeim.
- Tekintsd elő-karácsonyi ajándéknak.
- Márciusban? – vontam fel az egyik szemöldököm.
- Mondjuk – mosolyodott el Raven is.
Mivel nem volt más választásom, átadtam a ruhákat és kimentem az üzletből. Miközben vártam őket, eszembe jutott, hogy szomjas vagyok, így elmentem a Turmix-pulthoz, hogy vegyek három gyümölcsös finomságot. Nem koncentráltam, monoton módon kifizettem az italokat és fordultam meg, amikor számomra teljesen váratlan dolog történt: láttam, amint Aundria meglebbenti a haját, nagyjából tíz méterre tőlem, és a poharak a kezemben ugyanazt az utat járták be, mint a keze. Mindhárom gyümölcsös ital a fehér felsőmön landolt. Fél másodperc múlva tüzes tekintettel néztem a most már hivatalosan is gonosz boszorka szemével, aki csak ártatlanul pislogott…
- Hupsz, bocsika. – tette hozzá vihogva.
Abban a pillanatban fogadtam meg, hogy még bosszút állok ezért a kis csínyért, de nem volt időm ezzel foglalkozni, mert mindenki engem bámult. Gyorsan összefontam a kezem a mellkasomon, hogy a teljesen átázott pólóm helyett valamivel mégiscsak takarjam magam és az üzlethez siettem, ahol Ravenék már vártak rám. Valószínűleg látták a dolgot, mert Raven már egy új szerelést nyújtott felém, hogy öltözzek át a mosdóban.


Miközben a női mosdó egyik igencsak szűkös fülkéjében szenvedtem az új ruhákkal, hallottam a jobbnál jobb bosszú ötleteiket.

- Mi lenne, ha elvontatnák a kocsijukat? – vetette fel Meghan.
- Nem jó. Tuti, hogy van raktáron seprűjük – vonta el a száját Raven.
- Lezárni a bankkártyájukat?
- Milliónyi hitelkártyájuk van, hatástalan lenne egy kártya. – lőtte ki ezt az ötletet is Rav. – Jas nincs párban Jade-del? Felrobbanthatnánk a kis szöszit.
- Nem hiszem, hogy Bambi keze benne van a dologban.
Amint kiértem Raven szekértői szemmel mért végig.
- Egész tűrhető ez a felső, de ugye tudod, hogy a mai napon kívül csak otthon és takarításhoz veheted fel? – tette csípőre a kezét.
- Raven! Ez egy Madonna felső. Ugye most csak szórakozol, nem egész öt perccel ezelőtt vetted.
- Pontosan. Én vettem, tekintsd használati utasításnak.
- Néha kibírhatatlan vagy. – csóváltam mega fejem.
- Mit csinálunk Elissával? – terelte a szót Meghan.
- Ezt majd én elintézem. – intettem le őket.
A legsötétebb tervemhez Matt segítségére lett volna szükségem, hogy olyan botrányt csapjak a boszik között, amekkorát csak lehet, de inkább félre tettem a sötét gondolataimat és terveimet, hogy tovább elvezhessem a maratoni túrának tervezett vásárlást.
Amikor este hazaértünk, úgy éreztem, leszakad a lábam, hogy aztán külön életet kezdjen valahol. A srácok segítségére is szükség volt, hogy azt a rengeteg szatyrot, amiben a töménytelen mennyiségű ruha van, három fordulóval felvigyük az emeletre. A ruhák nyolcvan százalékát én kaptam, de természetesen a lányok is vettek maguknak legalább öt táskányi ezt-azt. 
Kilenc órakor már nem tudtak foglalkoztatni a ruhák, a táskákat csak bevágtam a gardrób közepére, és a kád felé vettem az irányt. Vettem egy hatalmas forró fürdőt, levendulás relaxáló fürdősóval és megnyugtató fürdőolajokkal. Magamra vettem egy ujjatlan felsőt, egy fehér kisnadrágot, belebújtam az új papucsomba és a pihe-puha ágyam felé vettem az irányt. Amint a hatalmas párnák közé kerültem, bárány számolás nélkül nyomott el az álom.
Álmomban a suli képei lebegtek a szemem előtt, egy üres osztályterem, Aaren jégkék szeme, amint az enyémbe fúródik, majd az erdő, Delilah dühtől szikrázó barna tekintete, majd ismét Aaren elkeseredettsége. Hajnalban zihálva ültem fel az ágyamban, és csak néhány másodperc múlva láttam meg, hogy Raven az ágyam végében áll zavartan.
- Mi az Raven? – kérdeztem, amikor megláttam zavarodott tekintetét.
- Te is róla álmodtál? – kérdezte félénken.
- Csak azt ne mondd, hogy ez látomás volt…

12 megjegyzés:

Nalla írta...

Szija Drága!
Tudod, h nagyon vártam már a fejit blablabla....
Nah szal jók a rucik :D :P
Én szívesen elmennék egy ilyen bevásárlókörútra :D :P
A függévégért még számolunk :P
imádlak
Nalla
Ui: nagyon fantasztikusan übercsúcsszuper lett :D :P
Ui2: nagyon nagyon várom a következőt :-)

Ellie írta...

Nallaaa!:D
Imádlak:)
Köszi, örülök, hogy tetszenek, nem kis munka van benne, de te is tudod:P
A függővégről nem tehetek, te kérted, ha jól emlékszem:D
Imádlak,
Puszi,M
Ui.: Kösziiii:)
Ui2.: Sietek, ahogy csak tudok;)

Iwett írta...

Szia!
Nagyon nagyon tetszett a fejezet!!!De a függővég... :)
Tetszenek a ruhák!:D
Kíváncsi vagyok milyen sötét tervet eszel ki Jas. :D
Nagyon várom a következőt!!!
Puszi Iwett

Ellie írta...

Szia Iwett!
Nagyon örülök, hogy tetszett, mert te vagy az egyik azok közül, akiknek adok a véleményére és mindig írnak nekem pár szót, amiért nagyonnagyon hálás vagyok:)
Mostanában azért lesz annyi kép, mert amikor nem írtam, nagyon sok ruha-összeállítást csináltam, így lesz belőlük bőven:D
Örülök, hogy tetszenek:)
Sietek, de semmit nem ígérek, mert még mindig van egy csomó dolog, ami most prioritást élvez:S
Puszi,M

Łeelan ~ Doreen I. írta...

hiányoztak már az írásaid!
Te nőőőőőő! A függővégért számolnod kell a a bosszúmmal, ugyanis, meg foglak kínozni! *ördögivigyor+kezébenmárottvananagykés*
Ez a túra nagy volt, kíváncsi vagyok a többi összeállításra is, tök jók lettek ;)
Imádtam!
pusszi

Ellie írta...

Leelan:)
Imádlak:D
A te függővégeid se semmik, úgyhogy nem kérek a fenyegetésből:$
Most komolyan... ezt muszáj volt, bocsi:D
Mellesleg nem félek:P
Örülök, hogy tetszenek a képek, komolyan rengeteg van, ma is csináltam csak úgy 5-6-ot:D
Imádlak, csak jönnél fel többször MSNre:@
Puszi,M

mesi28 írta...

Nem mondom, goni vége lett :D
De nagyon tetszett xD
Az ikrek olyan Alice-esen nyomatja a dolgokat, a boszik meg elég köcsögök voltak, de Jade meg cuki xD
A végén a látomás... hmm ajjaj, nagyon kíváncsi vagyok!!!
Ugye tudod h ez mit jelent számodra?
Bedobom magam :DDD ÉS KIFAGGATLAK MUHAHAHAHAAAAAAAAAA
örülök h visszatértél és alig várom a folytatást :)
puszi
mesi28

Ellie írta...

Mesiiiii:)
Imádlak:D
Igen, főleg Raven hasonlít rá nagyon, mert neki is Energizer nyuszi van a seggében:D
A boszikkal is lesz még probléma, de csak egy picit később:P
Tudom, hogy gonosz lett a vége, de nem lehetett ellenállni:D
Imádlak,
Puszi,M
Ui.: Nem tudsz rám ijeszteni, plusz ha ki akarsz faggatni legalább beszélünk:D

Konek írta...

Imáááádlak! Mert feltetted a fejezetet. Útááálaaaaaak, mert függ a vége!
Am nagyon szuper lett a fejezet, bár látszik rajta, hogy egy ideig nem írtál. Nekem nagyon tetszik. Várom már a következő fejezetet.
Puszi*Konek

Ellie írta...

Koneek:D
Imádlaaaaak, mert írtál:D
Utálaaaak, nem ilyen nincs;)
Hát igen, még vissza kell rázódnom, meg nehezen is fog menni, mert nem tudok folyamatosan írni:/ Még mindig rengeteg dolgom van:S
De majd igyekszem:D
Puszi,M

Konek írta...

MoOaaaaaa! Te csak végezd a dolgaidat, hogy minnél hamarabb kész legyél velük és akkor több időd lesz írni. Az meg nem baj, h nem folyamatosan írsz, csak egyet tegyél meg. Írj.

Ellie írta...

Koneeek:)
Köszönöm és imádlak:D
Jó érzés, hogy mellettem álltok még egy ekkora káoszban is:)