2.Új otthon -2.rész

2.fejezet

Új otthon - Új ismeretek 

 - Egyetlen feltétellel maradhatsz csak, ha elárulod, hogy milyen képességeid vannak! - Meghan eddig bírta, felpattant és a nyakamba borult.

- Mi?! - kaptam a sejtelmesen mosolygó Raven és az elmerengve vizslató Andrew felé a fejem.

- Ugyan Jas! - nézett rám Raven. - Nem jöttél volna ide, ha nem lenne valami gáz. Azt hiszed nem láttuk?

- Én...nos...öhm - jelenleg fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Így már világossá vált a démon a ház előtt, a sejtelmesen félbe hagyott mondatok és a nagy csönd, ami abban a pillanatban az elméjüket uralta.

- Na? - sürgettek az ikrek.

- De, ti mégis hogy?

- Amanda csak egy évvel volt fiatalabb anyádnál, Susannek mindenre volt ideje.

- Jó, de ti mind a négyen? - kapkodtam a szememet immáron a négy unokatestvérem között, mert Matt álmos feje is felbukkant az asztal felett.

"Jas?"

- Szia Matt! - intettem mosolyogva.

- Gondolatolvasó vagy? - nézett rám Andrew.

"Egy családban ugyanaz a képesség?"

- Hmm. Te is. - kacsintottam rá.

- Gondolatolvasó vagy? - néztek rám megrémülve a többiek.

- Igen, de nyugi, nem hallok mindent. - erre csak egy szmöldök felvonást kaptam.

- Mármint tőletek. Valamikor van, hogy  amondat közepén megsüketülök. - mindenki cinkos mosollyal vizslatott.

- Andrew mellett szükségünk van egy pajzsra...főleg, hogy most már te is itt vagy. - kacsintott rám Raven.

- Egy pajzs? De, ki szoktátok kapcsolni, nem?

- De, persze, ha akarjuk, vagy ha elfelejtjük, hogy Andrew is itt van. - nézett az említett felé Meghan.

- És nektek mitek van? - néztem körbe.

- Engem kilőttél. - emelte fel a kezét az unokabátyám.

- És te mennyit hallasz? Milyen távolságból?

- Mindent, amire éppen gondolsz, de nem nagy távolságból, a sziréneket és Brightmoreékat már nem hallom. - vonta meg a vállát. - Szóval úgy mondjuk, egy kilométeres körzetre tippelnél.

- Állj! Kiket?

- A sziréneket, akik a South Beachen élnek. Tudod, igéző tekintet, tudat feletti hatalom...

- Okéé - próbáltam feldolgozni. - És kik azok a Brightmoreék?

- Daniel Brightmore és az aranyos, cuki kis démon porontyai. Delilah, Logan és Declan Brightmore illetve Sabine Brightmore. Az ellenségeink.

- Értem. - négy démon? - Nem sok ez egy kicsit?

- Valójában öt. Bár Daniel meghalt, Aaren velük maradt.

- Aaren a fán kukkoló démon. - olvastam ki Andrew gondolataiból.

- Pontosan. És itt jössz a képbe te! - mutatott rám.

- Hogy én? - hallgattam körbe, de mind egy véleményen voltak:

 "Szükségünk van rád..."

"Veled sikerülnie kell..." 

- Miért?

- Mióta Aaren itt van, azaz cirka hét éve, az erőviszonyok eltolódtak. Ő magától tanult meg mindent, nem volt szüksége Daniel kiképzésére, így anyunak eleve sokkal több gondja volt, aztán jött a duplaharc, amit anyu majdnem elvesztett.

- Amit a mi hősies és mártír bátyánk nem hagyott. - ragadta vállon Raven.

- Aaren és Amanda közé ugrottál? Tizennégy évesen?! - olvastam ki a fejéből.

- Tudtam, hogy anyu nem akarja, hogy egyedül vállaljam és látta, hogy ha megteszem, ők is vadászok lesznek. És mit ne mondjak, nekem se volt kedvem egyedül Daniel, Aaren és Delilah ellen harcolni.

- Oké, ezt értem. És ti? - néztem az ikrek felé. - Nektek mitek van? - mosolyodtam el a kifejezésen. Mintha kártyákról beszélnénk egy pókerasztal körül.

- Megérzések. - mondta Raven.

- A jövőbe láttok? - kérdeztem fellelkesülve.

- Majdnem. De nem mindig, és én csak a rosszat. Miss Boldogság és Lelki nyugalom a jókat.

- Ez mindent megmagyaráz. - mondtam gúnyosan.

- Hé! Megnéznélek, hogy éled az életed mosollyal az arcodon, ha látsz minden borzalmat magad körül.

- Akkor idenézz! - ragyogtattam meg egy harminckét fogas mosolyt. - Előre láttam, anyám hogy fog meghalni. De ahelyett, hogy azt láttam volna, hogy a démon, akit szerettem, hogy vág át és használ ki mindvégig, látnom kellett ahogy eltöri Amelia gerincét, aki élettelenül hullik a padlóra. - újra átéltem az érzést, és láttam magam előtt, mintha tegnap történt volna, pedig már több mint két éve.

- Au. - nyögte közbe Andrew, aki gondolom látta a képeket.

- Közületek ki látta Amandát meghalni? - kérdeztem szinte már dühösen. Idegesített, hogy Raven azt hiszi, neki rosszabb.

- Én láttam, hogy meg fog halni. - szólt közbe az unokanővérem.

- Én hallottam a gondolatait.

- De a saját szemetekkel nem láttátok... Egyikőtök sem volt ott, amikor Daniel hat tőrt döfött belé. Nem láttátok, hogy az ezüst penge hogy megy át a húson, hogy teszi harcképtelenné anyátokat egy pillanat alatt. Ugye? - az üvöltés határán álltam.

- Végülis, nem. - ismerte be.

- Álljunk meg! - tartotta fel a kezét Meghan, aki az egész kirohanásomat figyelmen kívül hagyta. Nincs mit tenni, mindig is ő volt a nyugodtabb. - Jövőbe is látsz? Mi vagy te? Egy szupervadász?

- Miért, te akkor nem? - fordultam az unokabátyám felé, aki nemet intett. - És akkor ti nem hallotok? - néztem az ikrek felé. Ők is csak rázták a fejüket.

- Ez csak nekem fura? – néztem végig rajtuk.

- Nem. – nevettek.

- De, mégis miért?

- Valószínűleg, mert Amelia azelőtt halt meg, hogy a tehetsége tovább osztódhatott volna. – szólalt meg Matt is, a reggeli zombi állapot már majdnem teljesen feloszlott az elméjéről.

- És te min játszol? – kérdeztem.

- Lélekvándorlás. – vonta meg a vállát.

- Tessék?! – azt hittem, leborulok a bárszékről. Életemben nem hallottam még ilyet.

- Bele tudok mászni mások fejébe, és befolyásolni őket.

- Jézusom. – kaptam a fejemhez, mintha ezzel bármit is meg tudnék akadályozni.

- Házi szabály. – mosolyodott el. – Egymás fejében nem mászkálunk. Kivéve őket. – mutatott a nővéreire.

Kérdő tekintetem a két angyal felé fordítottam, hogy miről felejtettek el beszámolni.

- Könnyen megtaláljuk egymást, ha baj lenne, és szinte tudjuk, hogy mire gondol a másik.

- Ha most azzal jössz, hogy ez egy ikres dolog, esküszöm, tényleg úgy fogom érezni magam, mintha kimaradnék. – mosolyodtam le a mondat végére.

- Te normális vagy?! – Pattan föl Raven a kávésbögréje mellől. Hallottam, hogy megfordul a fejében, hogy a vállamnál fogva rázzon meg, amíg észhez nem térek-e? – Látod a jövőt, hallod a gondolatokat. Nagyobb erőd van, mint bármelyikünknek, erősebb is vagy és két ereklye van a birtokodban… - lépett mellém.

- Mi?! – kaptam rá a tekintetem. – Te miről beszélsz?- megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy mégis túl erős lett a kávé…

- Nem a kávé a baj – mondta Andrew. – Mellesleg megjegyzem, tényleg finom lett.

- Hanem, hogy nem tudod, hogy minek vagy a birtokában – magyarázott Meghan.

- Hát jó. Felvilágosítanátok? – nem tudtam kiolvasni a fejükből.

- Használjuk a pajzsot, csakhogy szokhasd. – mosolygott rám fiúkat megszégyenítő bűbáj-mosollyal Andrew.

- Tehát nem akarjátok, hogy belétek lássak. – következtettem. Kölcsön kenyér visszajár, gondoltam, és én is igyekeztem minél jobban kizárni őt.

- Széép. – mondta, mintha három szótagú lenne a szó. – Abszolút semmit sme hallok.

- De nem nehéz fenntartani egész nap a pajzsot?

- Eddig nem volt az. – szólt közbe Raven. – Mert eddig csak Andrewal kellett megbírkoznunk.

- Kösz a megbecsülést.

- Jó, az egód, ami alig fér be az ajtón, túlél egy kis tűszúrást.

- A lényeg, – vette át a szót Meghan – hogy fogalmad sincs, mit hagyott rád Amelia.

- És mit hagyott rám? – kérdeztem egy négyéves izgatottságával.

- Mondd, mégis mennyit tanított neked a nagynénénk? – kérdezte Matt.

- Elegem van, hogy mindenki ezzel jön. – fontam keresztbe a karom. – Mark mondta mindig, hogy alig tudok valamit az életemről, az őseimről, Steve gúnyolódott vele, amíg meg nem öltem, és most már ti is ezzel jöttök. Esküszöm, egy életre elegendő alkalommal hallottam, hogy mennyire tudatlan és esetlen vagyok, úgyhogy ki vele, mit nem tudok már megint?!

- Azt, hogy nálad van Pandora szelencéje és Artemisz nyaklánca! – beszélt hasonló hanghordozással Raven.

- Tessék?

- Gondolom az ereklyékről már hallottál… - kérdezte Meghan, mintha egy degenerálthoz beszélt volna, lassan minden szótagot hangsúlyozva.

- Igen. – forgattam meg a szemeimet.

- Nos, nálad van Pandora szelencéje és Artemisz nyaklánca.

- És mégis hol?

- A láda. – mutatott Susan ládájára. – Az a szelence.

- Most ugye csak viccelsz? – kérdeztem hitetlenkedve.

- Nem. És a családban nem nekem van fanyar humorom. – sandított a nővérére.

- A nyaklánc pedig ott lóg a nyakadban. – mutatott anyu nyakláncára.

A nyakamhoz kaptam a kezem és hitetlenkedve bámultam az egyik Wilmer testvérről a másikra. Ők tudták. Tudták, hogy eljövök és, hogy mi van a birtokomban. Amanda sokkal jobb kiképzést adott nekik. Nem hiszem el, ebben a nyomorult világban mindenki jobb kiképzést kapott nálam?! De melegség töltött el. Anyu nem ok nélkül halt meg, ami miatt Steve elrabolt, igaz volt, és nem csak holmi légből kapott baromság. Az ereklyék léteznek, és ez csak egyet jelent: Steve azon az estén végig igazat mondott, a vérfarkasokról, a boszorkányokról. Ekkor döbbentem rá, hogy mennyit kel még tanulnom és ehhez pont a megfelelő helyen vagyok, a családom mellett. És ekkor varázsütésre megszólalt a telefonom. Meg sem kellett volna néznem a kijelzőt, de a biztonság kedvéért rápillantottam. Nem csalódtam nagyot: Apa…