Előszó

Démon harcok - Előszó

A már alapkelléknek számító Hard Rock Cafés papírpoharammal ültem a Central Parkban és meredtem magam elé. A poharamban már kihűlt az a kávénak csúfolt valami, ami köszönő viszonyban sincs a régi koffeincsodámmal. Erőt vettem magamon, majd egy mély sóhaj kíséretében felálltam a fapadról, és elindultam a park bejárata felé. Útközben kidobtam a kávém, gyenge volt és amúgy sem ízlett. Nem volt kedvem haza menni, így taxi helyett sétáltam. Tízpercnyi ütemes kopogás után arra eszméltem fel, hogy a lábam eddig csak magától vitt, az ujjaim pedig még a kabátom zsebében sem mozogtak rendeltetésszerűen. Hűvös volt annak ellenére, hogy március végén jártunk és Bobby, a helyes időjárás jelentő 20 fokot ígért. Összébb húztam magamon a kabátot, amíg megállapítottam, hogy hol vagyok egyáltalán. Hát persze. Bár a cégérről hiányzott az O betű fele, és az arany festék is megkopott már rajta, nekem ugyanúgy ragyogtak a betűk, mintha a kávézó még mindig a fénykorát élte volna. A gondolatmenetem végére belém hasított a fájdalom, mint minden egyes nap, amikor felkelek, reggelizem, ebédelek, vagy lefekszem. Minden mozdulatom őt idézi. Őt és a hátrahagyott tátongó űrt.
A látomás, amit a temetés napján láttam, vissza-visszatért több százszor az elmúlt két évben és tudtam, hogy döntés előtt állok. Már vagy tucadszorra vívódtam ugyanazon az egy egyszerű és számomra mégis mindent jelentő kérdésen. Ha csak magamra gondolnék, nem lenne ilyen nehéz a válasz, de sajnos nem csak én létezem. Menni, vagy maradni?