32.Meghívás vagy meghívatás?

Tudom-tudom, legszívesebben a pokol 7. bugyrába vetnétek, hogy heteken keresztül nem frisseltem. Sajnálom, de mivel már szinte minden apró mozzanatot látok, ami az utolsó fejezetekben történik majd, egyre nehezebb leírnom őket... Most elutazom, és csak kedden jövök haza, ami azt jelenti, hogy a következő frisst megpróbálom jövő hétvégén hozni nektek. Ezt a fejezetet a bálig akartam írni, de valahogy nem jött össze:D Ez egy plusz fejezetet jelent nektek, tehát vár rátok még 5-6 fejezet;)
AZTÁN TESSÉK KOMIZNi, mert egy kicsit bánt, hogy a közel 20 rendszeres olvasomból körülbelül 5 ír nekem véleményt:(
Na jó, nem húzom tovább az időt, olvassátok, sokat vártatok rá;)


32.fejezet
Meghívás vagy meghívatás

(Jasmine szemszöge)

És egyébként hova tervezted a túrát mára? - érdeklődtem a szünetben a padunkon trónoló tüneménytől.
- Hmm. Kezdjük, mondjuk a Columbusban. - javasolta Katie.
- Kezdjük?! - sipított fel Claire. A hangja kísértetiesen hasonlított egy gumikacsára.
- Nem gondolhattad komolyan, hogy öt percen belül végzünk majd... - magyarázott tovább.
- Nem gondolhattad komolyan, hogy az egész délutánomat egy tetves bálra pazarlom majd, ami csak napok múlva lesz. - vágott vissza.
- Először is, de, komolyan gondoltam, hogy most az egyszer feláldozhatod a regényeidet egy bálért. Másodszor nem tetves, hanem karácsonyi bál. És akár tetszik, akár nem, eljössz vásárolni velünk, és még élvezni is fogod. - a szemei majdnem villámokat szórtak. Szinte ijesztőbb volt, mint anyám, amikor a kötéldrót alá küld be.
Én és Mark eddig hol össze-össze nézve, hol csak némán néztük párbeszédüket, de láttam, hogy a helyzet kezd eldurvulni, így próbáltam menteni a menthetőt. Oda hajoltam Clairehez, és a fülébe súgtam.
- Majd meglógunk, ha tényleg borzalmas lesz. Ígérem. Oké?
- Nehéz lesz...
- Nyugi, vannak ötleteim. - kacsintottam rá.
Ez hazugság volt, egy épkézláb ötletem sem volt, hogy állítsuk le Katiet a pláza közepén, amikor úgy pörög, mint a búgócsiga, de majdcsak sikerül valahogy...
Miközben én túlélő ötleteken törtem a fejem, Claire pedig kibúvókat keresett, Katie ismét kisajátította Mark figyelmét. A kis zöld szörny suttogását nem tudtam elnyomni, ezért, miközben a sutyorgását hallgattam, inkább a többiek gondolataira koncentráltam. Mindent kikapcsoltam, amit kitudtam, sajnos a belsőhang kivétel volt.
Katie még mindig szereti. Talán ő is viszont szereti Katiet. Lehet, hogy te csak a vigaszidőszak része voltál, ez ellen semmit sem tehetsz...
Katie olyan észrevehetően nyomult, hogy az osztály néhány tagja pedzegetni kezdte magában a témát.
"Talán megint együtt vannak..."
"Mi van Katie? Kell egy pár?"
"Az a ribanc már megint ott teszi magát Marknak." - jó tudni, hogy Stacy mindörökké Stacy marad.
"Minél hamarabb cselekednem kéne” - Adrian készült valamire...
"Katie és Mark? Nem járt még le ez a lemez?"
"Hú, Jas, hogy tud nézni, ha akar..."
Azt hiszem egy kicsit túlzásba vittem a koncentrálást, és az érzelmeim kiültek az arcomra. Ezek szerint nem csak nekem tűnt fel, hogy Katie újra akarja éleszteni azt a bizonyos tüzet, aminek a kialudt parazsán én erőszeretettel táncoltam. Csak nehogy megégessem a talpam...
Miközben ezen gondolkoztam, Adrian kicsit zavarban oda vánszorgott a padunkhoz, először azt hittem, Markhoz megy, de miután meghallottam ideges gondolatait, megmerevedtem ültömben.
"Most, vagy soha. Mégis mit veszthetek, maximum nem jön el velem a bálba... Na, jó, az elég gáz lenne… Gyerünk!"
- Cső haver! - kacsintott Mark az újonnan érkezőre.
- Hali! Katie!
- Igen? - fordult meglepetten Ad felé.
- Gondolom, már készülsz a bálra... - kezdte félénken, a cipőjét bámulva.
"Gyerünk, szedd már össze magad! Csak egy nyamvadt kérdés!"
"Haver! Én szorítok neked..."
- Aha. - Katie már majdnem elintézte a srácot egy egyszerű legyintéssel, úgy érezte, neki most Markra kéne koncentrálnia.
- Akkor, esetleg, ha még nincs párod, nem lenne kedved velem jönni?
Katie először annyira meglepődött, hogy még a szemöldöke is a magasba szaladt, majd észrevette magát és együtt érzően, mint aki annyira sajnálja a dolgot Adre nézett, és megszólalt.
- Úgy néz ki, hogy más lesz a partnerem. - vette elő az együtt érző hangját. - Talán legközelebb... - tette még hozzá.
Adrian teljesen letörve, beesett vállakkal ment a helyére. A jelenetet többen is végig nézték. Kíváncsi voltam, mit gondolnak most az osztály dívájáról.
"Hogy lehet Katie ilyen szemét? Ad halálra törte magát miatta..." - Amanda mindig is Adrian szemszögéből nézte a dolgokat...
"Na, drámakirálynő megint porondon. Kíváncsi vagyok, kit akar erre a bálra behálózni."
"Jas! Csinálj valamit! Adrian volt a tervem..." - riasztott Mark gondolatban.
Az egyik szemöldökömet felhúztam, és hitetlenkedve meredtem rá.
- Ez volt a nagy terv?! - súgtam neki, miközben megütközve néztem rá.
- Hát voltaképp igen. - mosolyodott el.
Dühösen fújtattam egyet, majd megböktem Katiet és a fejemmel az ajtó felé intettem. Még mindig volt pár perc a szünetből, nekem pedig be kellett fűznöm Katiet. Miután kirángattam a folyosóra, ő védekezőn keresztbe fonta a karját, és kérdőn nézett rám.
- Most meg mi van?
- Egész véletlenül nem párt kerestél magadnak a bálra?
- De. És?
- És valaki nem az előbb hívott meg? - tagoltam neki, mintha egy óvodásnak magyaráznám az összeadást.
- És ha nem Adrian álmaim lovagja? - rontott nekem.
Kezdett felmenni bennem a pumpa, tudtam, hogy körülbelül közöm sincs Markhoz, mármint "hivatalosan", de Katie sem volt mindig ennyire felszínes és kegyetlen a fiúkkal. Emlékszem, még hetedikben, amikor fogszabályzója volt, és még nem volt ennyire "jó csaj", akkor a fél kezét is odaadta volna, ha egy srác meghívja egy bálba. Mégis mi a jó franc változott meg ennyire két év alatt, azt leszámítva, hogy jobban néz ki, és már nem merevítik drótok a száját. Mióta lett ennyire képmutató?
- Hanem ki? - tört ki belőlem a kérdés. Tudtam, hogy válaszolni fog, mert előlem nem sok mindent titkolhat.
- Nem mindegy? A lényeg, hogy nem Adrian... - hagyott volna ott, ha nem kapom el a csuklóját.
"Miért faggatózik ennyire? Nem tök nyolc neki?"
- Nem, nem mindegy. Mióta vagy ennyire felszínes és ostoba? - szinte köptem a szavakat, majd eleresztettem a csuklóját, és hagytam, hogy beviharozzon az osztályba.
Ezzel kirobbant az újabb háború közöttünk. Számolta még valaki, hányadik?

(Mark szemszöge)

Miután kimentek az osztályból, hegyeztem a fülem, hogy minden szót elcsíphessek a beszélgetésükből, miközben Jasnek szurkoltam.
- Most meg mi van? - nyafogta Katie.
- Egész véletlenül nem párt kerestél magadnak a bálra? - érdeklődött Jas olyan hangon, mintha Katie valami egészen nyilvánvalót tévesztett volna szem elől.
- De. És?
- És valaki nem az előbb hívott meg? - mint egy tanárnő, aki a leszívott agyú tanulóknak magyarázza az integrálszámítást.
- És ha nem Adrian álmaim lovagja? - védekezett Katie. 
Ettől féltem. Katie miattam utasította vissza a legjobb haveromat. Valahogy a tudtára kell adnom, hogy annak, ami közöttünk volt, soha nem lesz ismétlése. Szegény Ad meg magába roskadva ült a székén, hogy a második számú álomnője, Angelina Jolie után, lekoptatta. Inkább magukra hagytam őket, és odamentem Adrianhez.
- Haver! Egyben vagy?
- Naná. De nem gondoltam volna, hogy nemet mond. - vonta meg a vállát.
- Ugyan, még lehet, hogy meg gondolja magát. - legalábbis nagyon bízom benne.
Amint ezt kimondtam, kinyílt az ajtó, majd miután Katie berontott rajta, akkorát csapódott, hogy az ajtókeret melletti falról lehullt egy kis darab vakolat.
- Claire! Jas egy idióta, szemét kis... - puffogott Katie.
- Mi az, hogy szemét? - fordult be Jas az ajtón. - Azért mert meg mertem kérdezni őfelségétől, hogy mióta ilyen öntelt és ostoba?
- Semmi közöd sincs, hogy kivel megyek a bálba! Ha nem Adriannel akarok menni, akkor abba semmi beleszólásod nincs! - mindezt úgy, hogy közben Ad mellettem roskadt magába.
Nem tudom, melyikőjüket féltettem jobban. Katiet, mert tisztában voltam Jas képességeivel, vagy Jast, mert még nem láttam Katiet ennyire kikelve önmagából. Mellesleg közben az elégedettség lágy hullámai járták át a testem, hogy, még ha ők nem is tudnak róla, értem veszekednek.
Miután elteltem ezzel az érzéssel, úgy gondoltam, hogy közbe kell avatkoznom, még mielőtt hajtépés lenne az ügy vége, így lovagiasan kettőjük közé álltam, és békítően Katiere néztem.
- Mi a baj már megint? Vagy ez csak a szokásos keddi vitáitok egyike?
- Ne játszd itt a békebírót! - rivallt rám a villámló szemű.
- Most komolyan Katie, mégis mi bajod? - szólt Jas békítőleg.
- Az, hogy nem Addel akarok menni, hanem valaki mással, - itt jelentőségteljes pillantással jutalmazott - és neked végképp semmi közöd hozzá, hogy ki lesz az. És nem vagyok sem felszínes, sem ostoba azért, mert nem mondhatod meg nekem, hogy kivel menjek. Tudtommal nem vagy az anyám! - kelt ki magából újra.
- Oké, oké, bocs. Talán egy kicsit elvetettem a sulykot... Ne haragudj! - ölelte meg legjobb barátnőjét.
Egy pillanatra lefagytam. Most meg mi a jó ég van? Egyik pillanatban tüzet okádnak, mintha fizetnék őket érte, a másikban meg minden csupa derű... Nem véletlenül áldottam az eget már kis koromban is, hogy nem csajnak születtem. Néha Katie hangulatváltozásai gyorsabbak, mint egy menopauzás, 50 éves nőnek.
- Na, ha újra szent a béke, akkor Mark bíró mára be is fejezte isteni küldetését. - indultam vissza Adrianhez. Neki most nagyobb szüksége volt rám, mint kettőjüknek összesen.
- Ha-ha. - szólt utánam gúnyosan Katie, még mindig Jas karjaiban.

(Jasmine szemszöge)

- Az, hogy nem Addel akarok menni, hanem valaki mással, - figyelmeztető pillantás Markra, amitől majd szétvetett a düh - és neked végképp semmi közöd hozzá, hogy ki lesz az. És nem vagyok sem felszínes, sem ostoba azért, mert nem mondhatod meg nekem, hogy kivel menjek. Tudtommal nem vagy az anyám! - üvöltötte.
"Huh, vissza kéne fognom magam, mégis Mark mit gondol most rólam, hogy egy hülye picsa vagyok?"
Na, ha Katie is úgy érzi, hogy túl messzire ment, akkor tényleg. Miután megéreztem az elbizonytalanodását, inkább visszavonulót fújtam, és meglengettem a fehér zászlót.
- Oké, oké, bocs. Talán egy kicsit elvetettem a sulykot... Ne haragudj! - meresztettem rá kiskutyaszemeket, miközben átöleltem. Meg is lett a eredménye: Katie visszaölelt, Mark összezavarodott, és újra minden a régi volt.
- Na, ha újra szent a béke, akkor Mark bíró mára be is fejezte isteni küldetését. - mintha annyira meg lehetne elégedve magával. Tulajdonképpen semmit sem csinált, csak a jelenlétével észhez térítette Katiet.
- Ha-ha. - szólt a távolodó alak után, még mindig a karjaimban.
Miután Mark visszatért Adhez, mi a padunknál maradtunk, és tovább terveztük a délutánt.
- Oké, tehát bevásárló túra a Columbusban, aztán, ha még mindig életben leszünk, és nem kell málhás szamár a felvásárolt fél plázához, akkor utána egy kávé? Vagy valami?
- Jó ötlet!
- Csajok, nagy gond lenne, ha előtte haza mennénk?
- Mi ilyen fontos Claire?
- Semmi, csak szeretném rendbe szedni magam tesi után, és összeszedni a cuccaim, átöltözni, satöbbi.
"Plusz, hála Katienek le kell mondanom egy programom. De majd áttesszük máskorra, péntek este úgyis együtt leszünk..."
Már nagyon fúrta az oldalam ez a dolog. Úgy néz ki, Clairenek már volt kísérője a bálra, sőt, talán nem csak kísérő... Nem akartam elrontani a meglepetését, hiszen nem véletlenül titkolózott előttünk, így inkább befejeztem a hallgatózást. Épp időben, mert a folyosóról már hallottam a biológia tanár gondolatait. Épp egy kivetítőt húzott maga mellett, vetítési célzattal, közben az óra menetén rágódott.
"Talán ma csak egy-két embert feleltetek. Mondjuk, ez attól is függ, hogy mennyire lesznek pofátlanok azok a kis dögök. Hogy én hogy utálok tanítani..."
Mr. Harrison elég hamar eldöntötte a kérdést. Amint belépett az ajtón, és meglátott minket, rögtön kikristályosodott benne az a gondolat, hogy itt ma kegyetlen vérengzés lesz, méghozzá írásbeli számonkérés formájában.
- Lapokat elő! Dolgozat.
- Ahhh...
- Semmi ahhh. Szokjátok meg, én vagyok a tanár, ti pedig a diákok, az van, amit én mondok.
"Idióta, hatalom éhes zsarnok!"
"Mintha a szüleimet hallanám..."
"Előző életében nem diktátor volt?"
A doga ahhoz képest, hogy nem rajongtam érte, egész könnyű volt. Az anyag könnyű volt, bár nem készültem az órára, tavaly, vagy tavalyelőtt már vettük. Ismertesd a fogalmakat!: inger, ingerület, reflex, receptor. Sorolj fel két ingerfajtát! Nagyjából öt perc alatt kész lettem, amikor levettem a szememet a lapról, a padtársam mosolygós arcával találtam szemben magam.
"Ilyen gyorsan kész lettél?"
- Nem, csak megzavarom a tanárt. - kacsintottam, mire kuncogni kezdett. - Ugye tudod, hogy természetfeletti képességeket használni nem épp illegális... - dorgáltam meg.
- Ezt épp egy gondolatolvasó mondja?
- Hé, én sosem csaltam a képességemmel, te viszont feltűnően gyorsan kész lettél.
- Williams! Richardson! Már készen is vannak?
- Igen, tanár úr. - válaszolt helyettem.
- Ha csaltak, vagy egymásról puskáztak, nagyon megütik a bokájukat!
- És ha jók a válaszaink? - kérdeztem reménykedve.
- Ne feleseljen Miss Williams, különben könnyen az igazgatóiban találja magát.
- Elnézést. - válaszoltam, miközben átnyújtottam neki a lapomat.
Miután mérgelődve, azon filozofálva, hogy, hogy elkanászodott a mai fiatalság, visszament a tanári asztalhoz, én csak a padot firkáltam, miközben Mark fejében kutakodtam. A hallgatás közben végtelen nyolcast rajzoltam a padra, az eleinte csak szürke szám a gondolatmenet végére már fényesen csillogott a falapon.
"Rá kell vennünk Katiet, hogy Adriannel menjen. Akkor talán kevésbé fog kiakadni..."
A nyolcasok után egyszemélyes levelezést kezdtem.
Honnan tudtad, hogy hallgatózom?
"Mindig ezt csinálod, ha unatkozol."
Azt hiszed, hogy ismersz?
"Tudom." - mosolyodott el.
Beképzelt.
"Agyturkász." - vágott vissza. - "Mellesleg én is ezt tenném. Csak nem értem, hogy nem akadtál még ki tőlem, és a perverz, gúnyos és néha zavarba ejtően nyálas gondolataimtól."
Oh, ilyenek is vannak?
Erre csak felhúzta az egyik szemöldökét.
Tőled nem hallok mindent, csak ha nagyon koncentrálok, és akkor is csak azokat, amik nem közvetlenül rólam szólnak. Plusz nem hallak, amikor nem emberként érzel.
"Ugye most csak viccelsz?" - szaladt fülig a szája.
Nem. És engem is bosszant. - csóváltam meg a fejem.
"Oh, félre ne érts, engem nem bosszant, én örülök neki. Ez még a hasznomra fog válni valahogy..." - és ördögi mosolyra húzódtak ajkai.
- Nos, osztály! Dolgozatokat beadni! Most! - tapsolt a nyomatékosítás kedvéért.
Miután mindenki beadta, és megbeszélte a környezetében ülőkkel, hogy mit kellett volna válaszolni, Mr. Harrison  már le is húzta a tábla fölé feltekert vetítő vásznat, beüzemelte a gépet, majd elkezdett vetíteni nekünk egy rém unalmas filmet az etológiáról. Az állatok tanult és viselt magatartásai helyett, majdnem hallhatatlanul beszélni kezdtem.
- Bármit is teszünk, Katie így is, úgyis ki lesz akadva. Mellesleg, vesd be az erődet, és győzd meg, hogy hadd legyen Adrian a kísérője. Csak bele kell nézned a szemébe, és mint mindenki más, ő is megteszi, amit kérsz.
- Valóban? - mire a szemei rabul ejtettek, ellágyultak, és mézédes hangon követelőzni kezdett. - Csókolj meg! - elfojtottam egy kuncogást.
- Ne is próbálkozz! - kacsintottam rá, miközben vizsgálni kezdtem a sárgásbarna szempárt. - Majd talán később állok rendelkezésére Mr. Richardson.
A mondatom végén gyermetegen felcsillant a szeme, mint a kisfiúnak, akinek beígérik a hőn áhított dömpert. A kétes ígéretem után újra a vetítő vászon felé fordultam, kezemben a ceruzámmal, és folytattam a végtelen nyolcast. Megpróbáltam kizárni mindent, csakis Katie jövőjére összpontosítani, és meglátni, beválik-e Mark tehetsége.
Az óra végéig nem láttam semmi használhatót, csak villanásokat a bálból, hogy Katie egy vérvörös, én egy fekete, Claire pedig egy türkiz ruhában lesz, részleteket a díszítésből, de sajnos partnereket nem. Még a zenéből is hallottam foszlányokat, láttam a tornatermet Katie szemével, de pechemre ezekben a pillanatokban nem a partnerére figyelt, hanem valahol az ő vállára hajtva a fejét járatta körbe a tekintetét.
Már előre hálával tartoztunk a díszítő bizottságnak, az unalmas, műanyag borítású, állott levegőjű csarnokból egy varázslatos téli csodaországot varázsolnak majd, műhóval, hatalmas karácsonyfákkal, égősorokkal, gömbdíszekkel, angyalokkal, jászollal, hatalmas színpaddal, nagyon jó hangulattal.
Ijedtemben megmerevedtem, amikor meghallottam az ormótlan csengő hangját, ami a fellélegzést jelentette egyeseknek. Mark csak csóválta a fejét, amikor rájött, mi ijesztett meg.
- Ne a fejed csóváld, hanem Katiet döntsd meg! – erre a kétértelmű fogalmazásomra is egy csibészes mosoly volt a válasz, majd megkerülvén engem, Katiehez lépett.
- Katie, kérlek, nézz rám! – mire Katie a démonomra emelte csillogó tekintetét.
Annyira érdekelt, hogy végülis hogyan működik az ereje, hogy bevetettem magam mindkettőjük fejébe, és három irányból láttam egyszerre az eseményeket.
„Igen! Ez az! Most fog meghívni!”
„Remélem, beválik, mert ez már az a…b…c terv?”
- Igen Mark?
„Bökd már ki végre, hadd irigykedjenek a többiek!”
„Remélem nem hagy cserben az erőm. Menj el Addel a bálba! Vele kell menned! Menj el vele! Így lesz a legjobb.”
- Katie, kérlek, fogadd el Adrian meghívását. - kezdte mézédes, duruzsoló hangon, miközben a pupillája annyira kitágult, hogy ha nem tudnám, hogy a szeme most épp sárgásbarna, azt hinném, hogy éjfekete.
"Adrian. Meghívás. Mark. Meghívatás. Adrian. Meghívás..."
A két különböző elképzelés harcot vívott Katieben. A saját akarata harcolt az elnyomás ellen, de minél jobban befolyásolta Mark, annál gyengébb volt az eredeti gondolat.
- Katie! Addel kell menned, ő a legjobb választás. Fogadd el.
"Menj el vele. Vele kell menned, nem velem, Engem felejts el. Vele akarsz menni."
Miközben Mark tovább szuggerálta Katiet, én elővigyázatosságból körbe hallgattam az osztályban, ki, mit vett észre?
"Mark már megint Katievel van?"
"Talán sikerül meggyőznie, hogy velem jöjjön."
"Mi van már megint közöttük?"
"Adrian. Bál. Partner. Adriannel megyek a bálba."
- Oké, köszi. - tettem a vállára a kezem. Mire felém fordult, a szeme már újra barnás színében ragyogott.
- Sikerült? - nézett aggódva a pillái mögül.
- Igen. - mosolyogtam rá hálásan. – Ilyenkor adok hálát, hogy rám ez nincs hatással.
- Hmm. Pedig megnéznélek egyszer egy olyan állapotban. - gondolkodott el.
Én már épp fordultam volna el mosolyogva, amikor a vállamnál fogva megfordított, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. A szembogara azonnal kitágult, és szinte magába szippantott, mint egy legyőzhetetlen fekete lyuk. Szinte. Valami nem hagyta, hogy elmerüljek ebben a korom sötét, feneketlen tóban. Miután átjárt az eufórikus győzedelmi érzés, hogy tényleg védve vagyok a befolyásolás ellen, féloldalas mosolyra húzódott a szám, és csúfondárosan néztem rá.
- Hát, ez most nem jött össze. –és a szám kaján vigyorra húzódott.
- Ez nem ér! - szontyolodott el.
"Sohasem használhatom rajta a képességeimet?"
- Remélem. Egyébként mit akartál?
- Hogy most állj rendelkezésemre. - mosolyodott el féloldalasan.
- Hé, srácok! - ütögette meg a vállam Katie, mire én hátra fordultam, és kíváncsian néztem rá. - Tudjátok mi? Azt hiszem igazad volt, - nézett rám bűnbánóan - megkérdezem Adriant, el vinne-e mégis a bálba.
- Oké. - azonnal jobb kedvem lett, és egy fülig érő mosoly ragyogott az arcomon.
Míg a barátnőm az első padsor felé tartott, én Mark fülébe suttogtam:
- Egyre jobban le vagyok nyűgözve, a végén hamarabb megkapod, amit akarsz, mint azt sejtenéd.
Zavarodottan nézett rám, miközben az arcunk vészesen közeledett egymás felé. A hosszúra nyúlt pillanatban meghallottam Adrian diadalittas gondolatait. Miután ki örömködte magát, az arcunk között alig néhány milliméter volt. Annyira vágytam rá, hogy újra ajkaimon érezhessem az övét, de nem lehetett. Még nem. Ha titkolózni akarunk, akkor bármennyire is vágyom rá, hogy elmerülhessek a szemeiben, és a gondolatait hallgassam, hogy megbeszéljük, hogy mégis mit kezdjünk a szüleinkkel és az értelmetlen harccal, ami mindannyiunk életét veszélyezteti, nem tehettem. Az utolsó pillanatban elfordítottam a fejem, így az ajkai a szám helyett az arcomat találták meg. Ijedten hallgattam körbe az osztályban, ki vette észre, hogy a kelleténél közelebb kerültem Markhoz. Megfeszültem, amikor meghallottam az üvöltő gondolatot, és az ajtó felé kaptam a fejem.
"Ezt egyszerűen nem hiszem el!..."