33.Előkészületek

Hosszú, és ihlethiányos két hét után itt a 33 fejezet! nagyon örültem a komiknak, utólagosan is köszönöm:) Jó olvasást, puszi!


33.fejezet

Előkészületek

"Ezt egyszerűen nem hiszem el!"

Rögtön az ajtó irányába kaptam a fejem és egy jégkék szempárral találtam magam szembe. Claireben tomboltak az érzelmek: megvetés, felháborodás, meglepettség, vádolás, ezt a szemei is tükrözték.

"Mark és Jas? És mi van Katievel? Katie? Mit fog szólni ehhez? Én nem leszek megint védőbástya..."

Bocsánatkérően néztem Claire-re, majd fájdalmasan kiszakítottam magam a démonom karjai közül, és az ajtóhoz siettem, amin Claire viharzott ki. Amikor kiértem, a folyosón járkált az egyik és a másik oszlop között, lehajtott fejjel, mint akinek az élet gondja nyomja a vállát. Mikor meglátott, azt sem hagyta, hogy megszólaljak, belekezdett az előre kitervelt vádbeszédjébe:

- Ezt meg mégis hogy a jóistenbe gondoltad?! Neked tényleg semmit nem számítanak Katie érzései? Ennyire önző ribanc lettél?! Muszáj, hogy állandóan csak a balhé legyen körülötted?
- Na, most fogd vissza magad! - komolyan azt hittem, hogy neki megyek. - Én? Önző ribanc? Te tényleg ennyire vak vagy, vagy csak úgy elvakított Katie "hírneve", hogy nem látod a fától az erdőt. Nem körülöttem vannak a balhék, a  veszekedéseket mindig Katie kezdi és azért, mert annyira meg akarja kaparintani "Mr. Csupa-csoda és Tökély"-t, hogy képes átgázolni mindenkin, akár még rajtad is... Ő most se lát, se hall "Mr. Vastag pénztárcától", és az egész mai napot azzal töltötte, hogy meghívassa magát a bulira Markkal, egy fikarcnyit se érdekelte őt más, se te, se én, se az, hogy te kivel mész...

"Mi? Ezt meg honnan tudja?"

A fenébe! Ezt most alaposan elszúrtam. Mégis mi az istent csináljak?! Na jó, próbálok terelni, hátha összejön...

- Tényleg, kivel is mész?- kérdeztem gyanúsítgatva.
- Hogy én...? - nézte a cipője orrát. - Én...oh, én még nem tudom...
- Ne hazudj Claire! Tudom, hogy Colinnal jössz majd péntek este... - nem bírtam tovább. Egyre gyakrabban kaptam rajta az ártatlan, és mindig bájos Clairet hazugságokon.
- Tessék? - szeppent meg. - Mégis honnan?
- Az legyen az én titkom. Vagy tudod mit? - mosolyodtam el gonoszul. - Legyen a közös titkunk, úgy, mint az, amit láttál...
- Na, nem, azt már nem. Erről tudnia kell Katienek.
- Miért?! - üvöltöttem rá, teljesen ki kelve önmagamból. - Mégis miért kéne tudnia? Ki Katie, talán az Atyaúristen?! Szerinted ő megosztja veled a titkait? Jelentesz neki annyit, hogy elmondjon neked mindent?
- Miért, nem? - szontyolodott el.
- Jesszus Claire, te aztán tényleg naiv vagy. Persze, hogy nem, bár az biztos érdekelni fogja, hogy miért titkolóztál előtte heteken keresztül... - mi közben a válaszát vártam, a körmeimet szemléltem, és hallgattam.

"Katie dühös lenne, ha megtudná, hogy nem mondtam el... De Jas és Mark... Katienek tudnia kéne, egyébként is, mi történt? Honnan tudja Jas?... Tényleg elmondaná neki? Megéri kockáztatni?... Katienek tényleg mindenről tudnia kell?..."

Miután sikerült elbizonytalanítanom Clairet, odamentem hozzá, és mélyen a  szemébe néztem. Bár nem volt olyan tehetségem, mint Marknak, bíztam benne, hogy Claire felfogja, amit mondok neki.

- Mark és köztem semmi nincs, az égvilágon semmi. Nem tudom mi történt az előbb.

Teljesen nem tudtam tisztázni a dolgokat, de még több hazugságba sem akartam bonyolódni, így a lehető legjobb utat választottam: féligazság

- Meghívott a bálba, igent mondtam neki, és utána adott egy puszit.

- Meghívott a bálba?!

- Jesszusom, de értetlen vagy, igen. Miért, mit hittél? Hogy csak úgy hobbiból adott puszit?!

- Jól van, jól van. Nézd, ez így nekem egy kicsit sok egyszerre. Mark meghívott a bálba, te igent mondtál neki, Katie Adriannel megy, pedig Markkal akarta menni, aki a háta mögött téged hívott meg...

- És ezzel bezárult az ördögi kör. Nézd, csak arra kérlek, hogy ez maradjon titokban...

- Minek? Hisz pénteken úgyis kiderül...

- Igen, de még mindig jobb, ha pénteken derül ki, minthogy most összevesszek Katievel, és túztárgyalásokat kelljen eszközölnöm érted. Mellesleg reménykedem benne, hogy Adrian társaságában nem ugrik majd nekem. Ha mégis elmondanád Katienek, akkor véletlenül tudomást szerez majd Colinról és a titkodról...

- Most megfenyegetsz?

- Nem, alkut ajánlok. - és titokban megfenyegetlek, tettem hozzá magamban.

- Rendben. - adta be a derekát Claire, berogyott vállakkal sétált vissza az osztályba.

Pár perc múlva én is követtem, csak, hogy ne legyen feltűnő. Addig kifelé bámultam az ablakon a belső udvarra, és gondolkodtam a megfelelő stratégián, miközben hallgatóztam.

"Ha ez kiderül, Jas is és én is csúnyán megütjük a bokánkat..."

"Katie végre beadta a derekát, nem tudom mit mondott neki Mark, de az tuti, hogy jövök neki egyel - itt Katie dekoltázsára tévedt a szeme - vagy százzal..."

"Most komolyan megfenyegetted Clairet?"

Besétáltam az osztályba, helyet foglaltam a démonom mellett, és kérdő tekintetét figyelmen kívül hagyva töltöttem el a nap hátralévő részét. Biztonságosabb, ha tartjuk a távolságot. Órákon vagy kifelé bambultam csendes magányomban, vagy rajzolgattam vagy a padra, vagy a füzetembe. Vázlatot nem írtam, az órákon oda sem figyeltem. Mikor utolsó óránkon, irodalmon sem voltam hajlandó válaszolni az ostromló gondolataira, kivette a kezemből a ceruzát, és mélyen a szemembe nézett, olyan pillantással, amiről tudtam, hogy a képességét próbálgatja, szerencsére sikertelenül.

"Mi a fene történt órákkal ezelőtt? Nagyon örülnék, ha végre becses figyelmedből nekem is jutna, nem csak minden másnak..."

Úgy duzzogott, mint egy négy éves, esküszöm, majdnem összecsíptem az arcát, mint a nagymamák, amikor meglátnak egy édes kiskölyköt. Olyan gyorsan hadartam el a mondandómat, hogy légyzümmögéshez hasonlított.

- Mint azt már te is tudod, elmondtam Clairenek a meghívásod, alkut kötöttem vele, de gyanakszik. Óvatosabbaknak kell lennünk, és őszintén, már alig várom a pénteket, mert az végre egy titokkal kevesebbet jelent... Belefáradtam már ebbe az egészbe, és most jobb, ha távolságot tartunk.

- Megértem, és hidd el, néha engem is megvisel az ügy. Most pedig jó vásárlást, már alig várom, hogy lássam az új ruhád. - kacsintott, majd megszólaltak a csengők.

Mindenki sietve távozott, a lányokkal megbeszéltük, hogy egy óra múlva a Columbus pláza előtt, a szökőkútnál. Haza metróztam, lezuhanyoztam, felvettem egy fekete famert, egy kockás inget, hozzá szivárványszínű karkötőt és fülbevalót, egy ezüst nyakláncot, Eiffel-tornyos medállal. Miután kész lettem, sminkeltem egy keveset, szempilla spirál, szájfény, felvettem a fekete csizmám, megkerestem afekete táskám, bele dobtam a pénztárcám, a telefonom, egy ajakbalzsamot, a kulcsomat és felvettem a kabátom, bezártam a lakást, és célba vettem az aluljárót.

(Jas ruhája)

Negyed óra múlva már a dérlepte padon csücsültem, a plázával szemben, a két tüneményre várva, közben a fülemben bömbölt a Selena Gomez Winter wonderland című száma, csakhogy hűek maradjunk az évszakhoz. Elsőnek Claire futott be, nyakig beöltözve, mert a téli időjárás New Yorkot sem hagyta érintetlenül, mínusz egy és plusz egy fok között mozgott a hőmérő higanyszála. Az eredmény? Ballonkabát, vastag sál, kötött sapka, kesztyűk, csizmák és összekoccanó fogak.

- Szia Claire!

- Ne mondd, hogy még nincs itt...

- Hát, hacsak hirtelen nem tett szert némi láthatatlan erőre, akkor sajnálom.

- Ilyenkor legszívesebben megütném Katiet - ez meglepett, hármunk közül mindig ő volt a kezes bárány - ki találja, hogy töltsünk el egy egész délutánt a plázában, mert a tízedik karácsonyi bál lesz életünk meghatározó pillanata, és még csak ide sem ér. - bosszankodott.

- Claire, nyugi. Tudod milyen Katie, fogadok, hogy még karácsonyra sem vásárolt - ami azt illeti én sem, de majd bepótolom. - Mindent mindig a legutolsó pillanatban csinál, majd ide ér. Lefogadom, hogy Colin megvár majd.

- Honnan tudod?

Á, csak láttam, hogy majd este elvisz egy cukrászdába egy romantikus pitére, a fárasztó bevásárló túra után, de ezt nem mondhattam.

- Süt rólad, hogy sietsz valahova, én pedig, mint egy lángelme, levontam a következtetést a délelőtti beszélgetésünkből.

- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy elmondod neki?

- Csak, ha te is, - meredtem a villogó neon karácsonyfára a pláza oldalán.

- Egyszer így is-úgyis megtudja, Katie nem bolond, rá fog jönni.

- Mire jövök rá? - gyanakodott a hang mögöttünk?

"Már megint mit titkolnak előlem?"

- Hát öhm... - gyorsan ki kellett találnom valamit, és szerencsére a villogó fenyőfa megmentett - a karácsonyi ajándékod. Nem szeretnénk, ha rájönnél, hogy mi az... Igaz Claire? - böktem oldalba.

Először nem vette az adást, majd hála a gyorsan forgó agytekervényeinek, a zavar elillant a szemeiből, magára erőltette a bájvigyorát, és a már majdnem füstölgő barátnőnk felé fordult.

- Igen, mert a meglepetés, az meglepetés. És idén valami igazán nagyszert eszeltünk ki Jasszel, és nem akarjuk, hogy elrontsd. - a hatás kedvéért, még szigorúan is nézett.

- Akkor oké, már azt hittem, hogy titkoltok előlem valamit...

"Rajtuk tartom majd a szemem..."

- Na, mehetünk végre? – kérdezte olyan hangsúllyal, mintha mi késtünk volna, és nem ő. Majd elkezdett vonszolni minket a fotocellás ajtók felé.

A plázában kellemes meleg fogadott, így levettük a kabátunkat, sálunkat, sapkánkat, és így tértünk be az első ruha üzletbe: Jeans Club. Hát nem ettől vártuk a megváltást báliruhák terén, de azért szétnéztünk. Én személy szerint semmit sem vettem, míg Katie talált magának rögtön három hosszú ujjú felsőt, és egy mellényt. Clairerel csak néztük, hogy száguldozik a próbafülke és a ruhaállványok között, gyorsabb volt, mint a gyalogkakukk a Cartoon Networkön. Miután végzett, sorról sorra jártuk a butikokat, de báliruhát sehol sem találtunk. Négy óra felé járt az idő, amikor már mindhárman, jó néhány műanyagtáskával megpakolva zuttyantunk le az egyik padra.

Claire egy mélykék hosszú ujjú fölsővel gyarapodott, egy tört fehér színű, magas sarkú, nyitott orrú topánnal, egy színes, csíkos sállal és a hozzáillő sapkával, illetve egy limitált kiadású Nina Ricci parfümmel. A parfümöt az anyjának vette karácsonyra. Katie csalódott volt, hogy egy óra alatt még nem találtuk meg az álom ruháinkat, ezért egy fekete magas sarkúval, egy barna kapucnis pulcsival, egy fehér sapkával, egy szemceruzával, vörös körömlakkal és egy fekete lábmelegítővel ajándékozta meg saját magát. A családját ajándékok terén még nem látta el. Én egy óra alatt vettem Haylienek egy pónis kifestőt- csak a hangulat miatt, - és egy barna sapka-sál-kesztyű szettet. Apunak egy 4 lemezes Woodstock DVD-t vettem, anyunak pedig még nem tudtam ajándékötlettel előállni.

Miután lógattuk a lábunkat úgy nagyjából öt hosszú percig, a saját ajándékaitól újra erőre kapott barátnőm ismét sürgetni kezdett minket.

- Na, gyerünk már lányok! Még ruhát kell találnunk. A ruhák után pedig kiegészítőket kell vennünk.

- Katie, ugye tudod, hogy a pláza este tízkor zár… - magyarázta Claire.

- Sietsz valahova? – kérdezte összeszűkített szemekkel.

- Én? Ugyan, dehogy. – vont vállat Claire. Nem véletlenül volt ő az ártatlan, még annyira sem tudott hazudni, mint én.

- Akkor irány a következő butik! – adta ki a parancsot a kapitány.

- Én elmegyek, meglátogatom az illemhelyet, az Orsayben találkozunk. – kacsintottam Clairere, mikor Katie már elindult.

Nem tudta mire vélni a dolgot, még az is megfordult a fejében, hogy tikkel a szemem, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Miután eltűntek a tömegben, és bevetettem magam egy ékszerüzletbe, ahol huszadjára hallgathattam végig a Jingle Bell Rockot. Az öltönyös, nyurga, zsíros bőrű, mikulás sapkás, mogorva eladó felöltötte a tetovált bájvigyoát, és szívélyes hanggal érdeklődött.

- Parancsol valamit kisasszony?

Nem igazán figyeltem rá, lekötöttek a üvegpultban elhelyezett nyakláncok, gyűrűk. Egyszer csak megakadt a szemem egy hópehely medálos ezüstláncon.

- Igen Bobby – olvastam el a névjegy kártyáját. Nem csodálom, hogy mogorva volt, nyulakat szoktak ilyen névvel illetni. – a hópelyhes nyakláncot szeretném. – mutattam rá.

- Remek ízlése van. – harsogta túl a karácsony 12 napja című gyermekdalt. – majd kiemelte a láncot, beletette egy kisebb méretű papírtasakba – 30 dollár lesz. – nyújtotta át az ékszert.

Kifizettem Bobbyt, majd siettem az Orsaybe. A barátnőimet nem találtam az üzletben, de hallottam a gondolataikat, a próbafülkében voltak, Katie egy fekete ruhát próbált. Miközben hallgattam Clairenek sorolt ellenérveit, kerestem a vörös ruhát, amit a látomásban láttam reggel. Az egyik fogason rá is bukkantam a pántnélküli selyem csodára. Miután megtaláltam, bemasíroztam a próbafülkébe, megmutattam Clairenek a közös ajándékunkat, lerendeztük a piszkos anyagiakat, majd beadtam Katienek a ruhát.

- Jas? – szólt ki másfél perc múlva.

- Igen, - húztam el a függönyt, mire a legjobb barátnőm a nyakamba vetette magát.

- Ez tökéletes! Hol találtad? – az egyik állványon hátul – vontam meg a vállam – gondoltam, jól mutat majd rajtad a piros, és nem is tévedtem. – plusz mellesleg órákkal ezelőtt láttam, de ez kit érdekel?

- Na, ha te meg vagy, akkor keressünk Clairenek és nekem is ruhát. – majd karon ragadtam a csodálkozó Clairet és nézelődést színleltem, miközben árgus szemekkel kerestem a türkiz ruhát.

Körülbelül két percen belül megakadt a szemem egy fogason, amin egy kékeszöld ruhadarab lógott. Miközben a fogas felé mentem, megnéztem néhány szoknyát és tunikát, hogy ne tűnjön úgy, mintha célzottan azét a ruháért mennék. Miután leakasztottam a ruhát, levettem még egy kék spagetti pántos és egy zöld masnis kisestélyit is, de messze nem néztek ki olyan jól, mint a tökéletes ruha Claire számára. Rendesen megpakolva léptem oda Clairehez.

- A kedvemért felpróbálod őket? – néztem rá kiskutyaszemekkel. Még az ajakbiggyesztést is bevetettem, hogy teljes legyen a sikerem.

- Persze. – mosolyodott el – neked nem lehet ellenállni.

Katie elment ruhát próbálni, én pedig mindent kizárva összpontosítottam a péntek estére, a bálra, a ruhámra. Miután kitisztult a kép, szembe találtam magam saját magammal egy fekete koktélruhában, szürke magas sarkúban, a különbség csak az volt, hogy a látomásbeli önmagamnak lágy hullámokban omlott a hátára ében fekete hajam, a szeme csillogott, miközben táncolt.A látomásnak vége szakadt, miután a partnerem megforgatott. Az utolsó kép a szálló fekete hajam volt. Izgatottan néztem körbe az ületben, hogy vajon hol lehet a ruhám, rátaláltam az egyik sarokban, egy szőke, húszas éveiben járó nádszálvékony, alig csont, alig bőr nő nézegette, és vacillált azon, hogy megvegye-e, vagy sem. Cselekednem kellett, így az átlagosnál éppen hogy csak egy hajszálnyival ott termettem mellette, rámosolyogtam, majd megszólaltam.

- Elnézést, a barátnőm ugyanennek a ruhának a kisebbik példányát próbálja, de nem jó neki. Oda adnád? – vetettem be ismét a boci szemeimet.

- Hát persze. – és hagyta, hogy a fekete selyem kicsússzon a kezei közül.

Hatalmas mosollyal az arcomon csörtettem a próbafülkék felé, a barátnőim pedig megvárták, míg végzek, kilibbentem a függöny mögül, és megpillantottam magam a tükörben. Mindketten mosolyogtak, és kijelentették, hogy nem hagyják, hogy több ruhát próbáljak fel, mert ez a tökéletes. Kifizettük a ruhákat, majd mosolyogva hagytuk el az életmentő üzletet. Boldogan fordultunk be a folyosó végén, és tettük meg az utat a kiegészítők felé.

A ruhavásárlás után még egy órát töltöttünk egy az üzlet komplexumban, hat óra magasságában haza is értem. Mindenki otthon volt, leszámítva Aput, akiről még azt sem mondhattam el, hogy az államokban tartózkodik. Valahol kint repkedett éppen Oroszországban. Haylie az asztalt terítette, Anyu pedig neki hátta állva főzött.

„Na, mit vettél?”

Levetítettem neki a mai délutánt nagy léptékekben.

„Szép nyaklánc, Katie örülni fog neki. A ruhák fantasztikusak, én pedig egy levásárolható kuponnak örülnék.”

„Kösz a tippet.”

Bementem a szobámba, eltettem az ujjonnan vásárolt holmikat, és eldőltem az ágyamon. Azonnal álomba is szenderültem, hajnalban éles nyikorgásra keltem, méghozzá az ablakom felől.